Orbán Viktor és tettestársai szerda este nyilván pezsgőt bontottak. Nagy nap nekik ez. Sikerült addig hergelniük a menekülőket, amíg azok össze nem csaptak a rendőrökkel. Ronda képeket sugároznak a tévék – lehet ujjal mutogatni, hogy hát tessék! Ezt akartátok? Ezeket, értitek, ezeket akarnátok beengedni délibábos kis hazánkba? De hiszen ezek ránk támadnak, összecsapnak a rendőrökkel, ezek után nyilvánvaló, hogy
elvágják a torkunkat, megerőszakolják lányainkat és nőinket és elveszik a munkánkat is ráadásul.
Ja, és terrorista is van köztük. Innen látom a fotelből a tévén a randa terrorista fejét.
Mondjuk, ha 2006 őszére gondolunk, akkor rendőrre támadni hazafias cselekedetnek számított, de az más, akkor a tugyukkik uralkodtak a nép felett. És ha egy focimeccs után szétverik a város egy részét, kocsikat gyújtanak fel, akkor édes istenem, hát szórakoznak a gyerekek, szórakoznak. Mi is voltunk fiatalok.
Ám ha a migráncsok, akkor kész, jöjjön a kemény kéz – elintézni őket. Jó, volt abban munka rengeteg, hogy felbőszítsék őket.
- Hol megváltatták velük a vonatjegyet, majd lezavarták a vonatról őket,
- hol felszállhattak, de cselesen egy menekülttáborba akarták félúton csukni őket.
- Hol azt mondták, hogy mindenkinek regisztrálni kell, mert ugye az EU-s kötelezettségek,
- hol meg buszra pakolták őket, és irány Ausztria.
Közben folyt rendesen a magyar lakosság hergelése is. És iskolatársaink, munkatársaink, szomszédaink, barátaink és üzletfeleink egy része remekül hergelhető. Nem egy nagy felismerés ez, legfeljebb csak azt a régi mondást idézhetjük fel, hogy egy épelméjű ember nem gyújtogat gyufát puskaporos hordók között. De ki itt az épelméjű?
Orbán ma már egy európai szélsőjobb platform létrejöttén munkálkodik,
nem is haladnak rosszul a dolgai ebből a szempontból. Beveszi-e ebbe a Jobbikot itthon vagy sem, szinte már mindegy is. Hiszen ő maga a legjobbik. Aztán, ha megvan a mind szélesebb szélsőjobbos szövetség, akkor persze okoskodhatunk néhányan, hogy abból jó nem szokott kisülni. De majd ajvékolónak nevez minket kedves felheccelt barátunk. Aztán persze majd elgondolkozik, amikor őt vágja valaki pofán, vagy a fiát, esetleg őt magát állítják valami hülye puskával a határra, hogy vagy lelövöd vagy ugye ők téged, mert ez így működik. Addigra már késő, és az sem segít rajtunk, hogy majd csendben jelentkezni próbálunk a hátsó sorban, hogy bocs, de mi próbáltunk szólni, mert addigra már késő lesz.
Ha úgy tetszik, már most késő van.
Ma Magyarországon úgy látszik nincs erő, amelyik meg tudná állítani a barna áradatot. Sőt. Inkább mind többen dőlnek be a közepes színvonalú propagandának, hogy jajdejó. Csapjunk csak oda nekik. Igen, Pesten 1914 nyarán azzal a táblával tüntettek a népek, hogy „Háborút akarunk!” És komolyan is gondolták. Kit érdekeltek azok a hangok, amelyek szerint, nem lesz ennek jó vége.
Persze a művelt világ, ahol az értelem nem pislákol, hanem tán még világít is, többségben van. Ha tesz valamit e rezsi ellen, akkor jó, ha nem, hát nem. Már megint így jártunk.
Ja. És persze az erőszak nem megoldás semmire. Tudom én. Meg azt is, mint minden történelmi párhuzam, nyilván ez is sántítani fog. Senki sem akarja őket úgy megölni őket, mint akkor.
Max. csak lebombázzák, kivégzik őket es a többi. Elüldözik a földjéről, a házából, elveszik mindenét. Ilyesmik. Nem nagy ügy. Kivel nem esett meg ilyen a történelem folyamán.
Ám most ezek itt nem hagyják magukat a kapuk mögött.
Vigyázat, veszélyes anlógia következik! Mert minden ilyen a holokauszt relativizálásának a veszélyét is magában rejti. De mégis.
A zsidók nagy tömegekben – talán Varsó kivételével – hagyták magukat.
Felszálltak a vonatra, nem törtek át a határkerítést, nem tüntettek, nem lázadoztak. Udvariasan beálltak a sorba, bekászálódtak a marhavagonba. Igazán próbáltak jól viselkedni, hogy ne okozzanak gondot senkinek.
Kár most azon lamentálni, hogy es mi lett volna, ha lázadnak. Nem tették. Amúgy is. A világ nem fogadta be őket. Kerítések és határzárak. Maradjanak, ahol vannak. Tűnjenek el a szemünk elől. Pá.
Tudjuk mi lett belőle.
Ők meg nem hagyjak magukat. Szerencsére, úgy, ipari és intézményes méretékben senki nem akarja megölni őket. Csak ez sovány vigasz annak, aki attól tart, a jövő héten oda esik a bomba, ahol éppen vacsorál a családjával.
Na, ja. Más a kultúrájuk, és elveszik a munkánkat. Köveket dobálnak, és nem akarnak eltűnni a szemünk elől.
A jó szír ma az, aki szépen csendben hazakullog és nem feltűnősködve várja a bombát és a sortüzet.
Hogy mi csak még ne is tudjunk róla. Ő baja. Így járt. Nekünk meg mindjárt kezdődik az esti sorozat a tévében.
Éljen, Magyarország.
Dési János
(Kép: MTI)