Polgármestert választ Hódmezővásárhely: a lakmuszpapír és a mocskos kampány esete a Fidesszel

Polgármestert választ Hódmezővásárhely: a lakmuszpapír és a mocskos kampány esete a Fidesszel

Megvásárolt pap, bekamerázott és kirúgott ellenzéki vezető, ál-ellenzéki ellenjelölt. Hódmezővásárhelyen időközi polgármester-választást tartanak egy hónap múlva.

lazar_hodmezovasarhely.jpg

Hódmezővásárhelyen azért kell időközi polgármester-választást tartani február 25-én, mert Almási István, a település eddigi vezetője tavaly elhunyt. A fideszes alpolgármesterrel, Hegedűs Zoltánnal szemben Márki-Zay Péter jelentette be indulását, aki mögé beállt a teljes ellenzék az MSZP-től a Momentumon, a DK-n, az LMP-n át a Jobbikig.

A városban a jelek szerint hisztérikus hangulat uralkodik a választás miatt; a pártok ezt a mostani voksolást nyilvánvalóan erőpróbának szánják és mind a Fidesznek, mind az ellenzéknek egyfajta teszt arra, hogy felmérjék a közhangulatot. A helyzetet fokozza, hogy tényleg egyfajta „puding próbája” –választásról van szó, hiszen a teljes ellenzék beállt egy független jelölt mögé.

Márky-Zay többek között e szavakkal jelentette be január első hetében, hogy elindul a választáson:

“Vásárhelyen már 2010 előtt is diktatúra volt. A város egyszemélyi ura dönt minden kérdésben. Központi utasítás sejthető a mögött, hogy ki kap állást és ki nem; kit kell elüldözni a városból és ki kap jövedelmező megbízásokat; sőt, hogy melyik bankban nyitunk számlát vagy melyik céggel temetkezünk. Ha igaz az, hogy a befektetők Vásárhelyen nem kedvezményeket kapnak, hanem sarcot fizetnek, nincs mit csodálkozni azon, hogy a rendszerváltás óta egyetlen nagyvállalat sem települt ide, és a kisvállalkozások is menekülnek az önkény és a magas adók elől. A fiatalok nem találnak munkát, nem indítanak vállalkozásokat, kénytelenek elhagyni a várost – szegény idős szüleik és nagyszüleik magukra maradnak öregkorukra. Hét gyermekemet Hódmezővásárhelyen, vásárhelyinek nevelem, nem szeretném megélni, hogy unokáimat csak skype-on láthassam.”

A sors fintora, hogy a polgármester-jelölt korábban Fidesz-hívő volt. Üzemgazdász, közgazdász, villamosmérnöki és történészi diplomája is van, hét gyermeket nevelnek feleségével, és a hódmezővásárhelyi római katolikus Szent István plébánia egyháztanácsának világi elnöke.

marky_zaj.JPG

A 444-nek azt mondta, 2010, de különösen 2006 előtt Orbán Viktorral tudott leginkább azonosulni a hazai politikusok közül, úgy vélte, hogy sokszor ugyan ravaszkodva, de alapvetően jó ügyekért harcolt: a piacgazdaságért, a jogállamért, egy európai Magyarországért. 2010 után egyértelműen csalódott benne, úgy tűnik számára, mintha az eszközből céllá vált volna a pénzszerzés, a nemzet felemelése helyett saját családja és szűk köre meggazdagodásán dolgozik.

Márki-Zay így fogalmazott: 

“Míg 2010 előtt félelem nélkül kritizálhattam a balliberális kormányt, ma a hozzám hasonlóan magát kereszténynek valló kormánnyal ezt nem tehetem meg! Barátaim nem merik megosztani Facebook-posztjaimat; Fideszre szavazó édesanyák óvják gyermeküket, nehogy nyilvánosan elmondja véleményét; a helyi hatalmasságok ellenfelei nem kapnak állást lakóhelyükön, újra listázzák az embereket és a párt dönti el, ki kap földet, trafikot, állást…”

A választás előtt mindkét oldal beveti a nehézfegyvereit is, de a Fideszre jellemző, hogy az antidemokratikus módszereket sem vetik meg.

Csak az utóbbi egy hétben a következő hírek szállingóztak elő Hódmezővásárhelyről:

Márki-Zay Péter utcáját hirtelen bekamerázták.

Miután bejelentette, hogy indul a polgármesterségért és nem sokkal korábban, hirtelen és furcsa módon, karácsony előtt elbocsájtották az állásából. A cég, ahol dolgozott, ugyan jelezte: még akkor döntöttek Márki-Zay kirúgásáról, amikor az előző polgármester még dolgozott. (Ugyanaz nap figyelmeztetést is kapott, hogy a felesége vállalkozásánál hamarosan hatósági ellenőrzés lesz.)

Két héttel később, január közepén

a helyi pap elkezdett kampányolni a fideszes jelölt mellett.

A mise végén, mert a Fidesz „pénzt ad egy harmadik katolikus templom építésére”. Németh László plébánosteljesen nyíltan arról beszélt a mise végén, hogy az egyháznak sosem volt még olyan jó dolga, mint az Orbán-kormányok alatt, ezért arra kérte a híveket, hogy lelkiismeretük szerint ne a független jelöltet támogassák a választáson. A beszámolók szerint a hívek körében komoly felháborodást keltett a 17. századi időket idéző beszéd. A mise végén távozó egyik hölgy szerint húsz évig jóban volt a plébános és az ellenzéki jelölt, még együtt is dolgoztak az egyházközösségben, de “ennek most egy pillanat alatt vége lett”.

A plébános a mise előtt két nappal be is jelentette, hogy el fogja mondani a véleményét a február végén esedékes időközi polgármester-választásról. A pap azzal indokolta, hogy a fideszes jelölt mellett kampányol a templomban, mert az egyház pénzt kapott a Fidesztől. Vagyis egyszerűen bevallotta: megvették. Aztán elkezdte az erkölcsöt emlegetni:

A második világháború óta a magyar népnek és a magyar egyházaknak, nem csak a katolikus egyháznak, nem volt olyan lehetősége, hogy ilyen támogatást élvezzen, mint a jelenlegi kormány által, amit kap. Az oktatásban, az egészségügyben, szociális téren, könyvkiadásban, és lehetne sorolni. Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, most kezdjük építeni a kertvárosban a harmadik katolikus templomot

– mondta Németh László, aki szerint aki politikára adja a fejét, annak meg kell felelnie valamilyen minimális erkölcsi követelménynek.

Hogy a sztori teljes legyen, a Fidesz előkaparta Hernádi Gyulát, a hódmezővásárhelyi MSZP 2002-es és 2006-os polgármester-jelöltjét és

rávették, hogy induljon a független ellenzéki jelölttel szemben.

Az MSZP válaszul kezdeményezte a párttagsága felfüggesztését. Hernádi elmondása szerint “kapott egy telefont” egy jóbarátjától, aki szerint nem maradhat baloldali jelölt nélkül a város a közelgő vezetőválasztáson.

A Mérce.hu és több más portál egymástól függetlenül írta meg, hogy Hernádi közel áll a helyi Fideszhez, így indulásának elsődleges célja csak az lehet, hogy megosszák az ellenzéki szavazókat Márki-Zay Péter indulása után, így pedig Hegedűs Zoltán jelenlegi fideszes alpolgármester jelöltségét segítsék.

2010 előtt Hernádi Gyula nagyon fontos szerepet játszott az MSZP-SZDSZ kormány Hódmezővásárhelyre érkező fejlesztési pénzeinek elosztásában. Egy, a 2006-os kampányhoz kapcsolódó, fideszes városházi sajtóanyag szerint az akkor még csak fideszes önkormányzati képviselő Hegedűs azzal vádolta meg az ugyancsak a városházán ülő Hernádit, rokonai között osztotta szét az EU-s LEADER vidékfejlesztési program pénzeit. Az Index.hu hírportál már 2008-ban beszámolt arról, Móricz Zsigmond Rokonok című regényébe illő kis birodalmat tart fenn Hernádi Gyula az alföldi kisvárosban, mindezt pedig az EU-s vidékfejlesztési forrásokból tette.

Facebook Comments