„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája” – idézik a magyar Nobel-díjas tudóst, Szent-Györgyi Albertet sok helyen. Ezek szerint a magyar jövő nagyon sötét lesz, ha így folytatjuk.
Az Orbán-kormány az elmúlt tíz évben szisztematikusan rombolta és rombolja a magyar oktatást és a magyar tudományt. Ennek számos jele van – kiválogattuk a legszembetűnőbbeket. Ha valaki lemaradt (mert bizonyára rengeteg van még), nyugodtan kommentelje be a cikk aljára! (A Fidesz-trollokkal nem kell foglalkoznia.)
-
Tankötelezettség leszállítása
A Fidesz egyik legdurvább húzása a tankötelezettség felső korhatárának 18-ról 16 évre való leszállítása volt 2012-ben. Azóta a 15-19 éves korosztályban meredeken csökken az iskolába járók aránya. (Még Pálinkás József egykori MTA-elnök is javasolta ezt a lépést.) A 168 Óra egy, az Emberi Erőforrások Minisztériumában készített belső felmérésez jutott, ami szerint „egy 2014–2015-ben elvégzett módszertani kísérlet alapján a referencianapon (2014. február 1-jén) az oktatási rendszerből lemorzsolódottak száma 42 254 fő volt”. A minisztérium belső anyaga rámutat, hogy a 16 évre csökkentett tankötelezettség része a problémának.
Népességarányosan ez azt jelenti, hogy 4 százalékról 11 százalékra nőtt a se nem tanuló, se nem dolgozó fiatalok aránya a 15-19 évesek körében – állapította meg a G7 cikke. Az Eduline megírta: amióta lecsökkent a korhatár, 187-szer több az ilyen korú közmunkás. Azaz, a gyerekeink egy egyre növekvő része iskola helyett a sehova se vezető lébecolást, vagy a közmunkát választja, ezzel teljesen tönkretéve a saját jövőjét, ami komoly károkat okoz a gazdaságnak is.
-
A CEU elzavarása.
Számtalanszor írtunk a témában: egy egyetem elzavarása rövidtávú politikai haszonszerzés céljából egyrészt értelmetlen (nem lett tőle több szavazó, sőt, normális ember elborzad ettől a barbarizmustól), másrészt a CEU a világ egyik legjobb egyeteme; még akkor is hatalmas károkat okozott volna az országnak, ha egy „átlagos” magyar egyetem lett volna. Orbánék sose gondolták volna, hogy a CEU tényleg elköltözik. Óriási tudományos és szellemi veszteség az országnak, amiért semmit se kaptunk cserébe.
-
Az MTA bedarálása
Sajnos az MTA-nak nincs hova költöznie, hiszen magyar. De ahogy a CEU esetében is, az Orbán-kormány nem nézheti ölbe tett kézzel, hogy tőle független szellemi műhelyek működhessenek az országban, amelyek felett nincs ellenőrzése. Ahogy az összes közintézményt, az MTA-t is be kell darálni, térdre kell kényszeríteni, hogy csakis egy, központi akarattól függjön. Más értelme nincs. Ismét hatalmas veszteség: a szellemi elitet zavarják el Orbánék. Akik maradnak, azok a gumigerincűek, a seggnyalók, az ostobák. Velük pedig igazn lehet magyar tudományt építeni (nem).
-
A gender szak betiltása
Értelmetlen lépés: a gender szak bezárása a szimbolikus politika része. Hiába támasztják alá nemzetközi tudományos cikkek és kutatások, hogy a női egyenjogúság kérdése mennyivel növeli például a termékenységet, vagy az emberek jóllétét, esetleg a gazdasági növekedésnek is jót tesz, ez nem érdekli a sötétséget terjesztő Orbán-kormány. A fontos az, hogy a „liberális métely” eltűnjön az országban. El is tűnik – és vele a szellem világa is.
-
Privatizált, leépített felsőoktatás
A CEU elzavarásával együtt jelent meg szinte egy időben a hír, hogy a Corvinusból magánegyetemet csinálnak, miközben az ELTE annyira anyagi gondokkal küzd, hogy oktatókat kell elbocsájtaniuk. Az egyetemek élére a kancellárokat Orbán Viktor nevezi ki, amivel megint magához láncolja őket anyagilag. A felsőoktatásban dolgozók keresete évek óta alatta marad az árufeltöltők keresetének. Miközben az egyetemre járók aránya évek óta csökken. Aki csak tudja, külföldi egyetemre íratja a gyerekét, mert a magyar egyetemek (kivéve a valahai CEU-t) sehol sem szerepelnek a nemzetközi ranglistán. Mindez azt jelenti, hogy az egyetemek Magyarország évtizedek óta vegetálnak, leépülnek; másrészt pedig egyre inkább csak a gazdagok tudják megfizetni, hogy a gyerekük a felsőoktatásba járjon. Ezek mind aggasztó trendeke egy olyan jövőre nézve, ahol a fizikai munka nagy részét robotok fogják végezni.
-
A közoktatás központosítása
Mindent a fidesznyikekkel teletömött, hozzá nem értő hivatalnokok mondanak meg az iskoláknak. Központosított tanterv, központosított iskolavezetés, központosított diák. Ha nem tetszik, mehet egyházi iskolába, vagy magániskolába – amit nem mindenki tud megfizetni. Ennek eredménye, hogy a krétát is központosítottan osztják, hol sok van belőle, hol nincs.
-
A felesleges terhelés minden szereplőn
A rendszer embertelen. A tanárokon az irdatlan adminisztráció, a gyerekeken a rengeteg tananyag – csak a stressz. Láthatóan a rendszert úgy alakították ki, hogy a benne résztvevőket senki se hallgatta meg, senki sem ismeri a problémáikat, vagy egyszerűen nem törődik vele senki. Ennek eredménye, hogy minden résztvevő ideges, fáradt, örömtelen – szépen ölik ki a gyerekekből a tanulás vágyát, a pedagógusokból pedig a tanítás vágyát. A demotiváló iskola pedig a jövő halála.