Szijjártó Péter barátja nyerte a vizes vb-t – milliárdokkal

Szijjártó Péter barátja nyerte a vizes vb-t – milliárdokkal

Még utólag is milliókkal drágul a vizes vb. Például filmet forgatnak róla úgy, hogy már rég véget ért.

kuna-tibor.jpg

Láthatóan a Fidesznél úgy döntöttek, hogy a haveroknak az olimpiára szánt pénzt a vizes vb alkalmából szórják ki. Az összes drágulás két héttel a vizes vb lezárta után: bruttó 133,6 milliárd forint.

Irányított közbeszerzésekkel, „levajazva” hízik Orbán Viktor baráti köre a vizes vb-re szánt közpénzeken. Nem apró mutyikról, hanem milliókról és milliárdokról van szó. Mindez ráadásul minden titkolózás nélkül zajlik az emberek szeme előtt. Mindezek miatt Nyugat-Európában nem egy politikai vezető bukott meg, még kisebb összegekért is; Orbán Viktor pedig egyelőre úgy néz ki, megnyeri a következő választást is. Az ügyészségnek sosem tűnik fel semmi, az ellenzék sajtótájékoztatót tart az ügyben, a sajtó pedig hiába írja meg:

az emberek láthatóan némán tűrik, ahogy a Fidesz még csak nem is leplezi, hogyan lopja ki a szemüket.

Nézzük, hogyan megy ez a vizes vb esetében:

Szijjártó Péter barátja és a vizes vb szervezéséért felelős Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel is jó kapcsolatot ápoló Kuna Tibor cégei benne vannak a Top 5-ben, akik a legtöbb megrendelést kapták a sporteseménnyel kapcsolatban. Az üzletembernek mind a két ügynöksége kapott már jelentősebb megbízásokat a világbajnokságot szervező Bp2017 Kft.-től:

  • A Young and Partners a kéthetes sportesemény kommunikációjához kapcsolódó rendezvényszervezési feladatokat látta el nettó kétmilliárdért,
  • a Trinity minden egyéb kommunikációs feladatot, hárommilliárd forintos kerettel.

A három, összesen bő 5,2 milliárdos megbízással Kuna biztosan az első ötben van a „vb-n legtöbbet kaszáló vállalkozók” listáján, ahol szinte csak Fidesz-közeli üzletemberek tűnnek fel. A Magyar Nemzet összesítése szerint a vb-hez kapcsolódó, nagyjából 106 milliárdnyi közbeszerzés durván 70 százaléka vándorolt egy olyan elég jól körülhatárolható üzleti körhöz, amelynek tagjai kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak miniszterekkel vagy akár a kormányfővel.

Mindez nem volt elég a dúsgazdag, Fidesz-közeli vállalkozónak: még filmet is gyártanak a július utolsó napján zárult vizes világbajnokság utókommunikációja érdekében. A Magyar Nemzet megtudta, hogy a munkára négy nappal az esemény vége előtt írtak ki közbeszerzést, amit – a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül – azóta gyorsan le is zavartak. A nyertes ki más lett volna, mint a Kuna Tibor cégeit (a Trinity International Communications Kft.-t és a Young and Partners Kft.-t) is magába foglaló konzorcium; a filmet 230 millióért forgathatják le. Magát a forgatást nem a nyertes vállalatok végzik majd, azok ugyanis jelezték: alvállalkozót is igénybe vesznek.

A nagy kérdés az,

hogyan forgatnak majd, ha a vizes vb már lezárult, a sporteseménynek vége. ha pedig csak a vb-n felvett filmeket vágják újra, akkor mi kerül abban 230 millió forintba?

Folyamatosan drágult a vizes vb – még a befejezése után is: ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a vizes vb egyes tétele csak a július 30-i zárórendezvény után derültek (és derülnek) ki a közbeszerzési értesítőből.

  • Augusztus 1-én összesen 1 milliárd forint értékű informatikai és takarítási tender eredménye jelent meg; 
  • Augusztus 3.-án a sportesemény gazdasági hatáselemzése drágult 7,85 millió forinttal. Eredetileg 25,5 millióért vállalta a KPMG, tehát bő 30 százalékos áremelkedésről van szó;
  • Augusztus 4.-én a Duna Arénához épített staff- és médiaparkoló lódult meg 28,8 millió forinttal bizonyos pótmunkák miatt, így az eredeti 215 millió forint helyett már 243,8 millióba kerül.
  • Augusztus 10.-én pedig kiderült, hogy a vizes vb-hez kapcsolódó rendezvényszervezési feladatokra nem volt elég nettó 2 milliárd forint, ezért fentebb már említett Kuna Tibor cége, a Young and Partners Kft. további 353 millió forintot kap ilyen célra. Az Átlátszó azt írta: azt nem tudni, hogy pontosan mire, mert azt nem közlik a hivatalos dokumentumokban. A szerződésmódosítást július 18.-án, négy nappal a vizes vb kezdete után írták alá a felek.

A nyilvánosságra került szerződések értéke ezekkel a módosításokkal együtt nettó 105,2 milliárd, vagyis bruttó 133,6 milliárd forint – írta az Átlátszó

 

Facebook Comments