Váci püspök: meg vannak zavarodva a Fidesz-szavazók, fogalmuk sincs, miről beszélnek

Váci püspök: meg vannak zavarodva a Fidesz-szavazók, fogalmuk sincs, miről beszélnek

A harsogó idegengyűlölőpropaganda miatt nem tudják, kinek higgyenek: Orbánnak vagy Ferenc pápának.bm.jpg

Beer Milkós váci megyés püspök volt első magyar katolikus vezető, aki szembeszállt a Fidesz propagandájával, és a menekültek felkarolására szólított fel (bár korábban a közismerten liberálisnak tekintette Várszegi Asztrik is mondott hasonlót).

Amúgy nem képvisel mást, csak amit a katolikus egyház elsőszámú vezetője, Ferenc pápa mond – meg is kapta ezért, hogy

ő Ferenc pápa majma.

Már egyébként a szinte már szokásos hazaáruló jelző mellett.

Beer erről a Hír TV-ben beszélt, hangsúlyozva, hogy bár bántják a gyalázkodások, neki nem az a dolga, hogy azt mondja, amit az emberek hallani szeretnének, hanem egyházi vezetőként fel kell vállalnia, amiben hisz.

Szerinte sikeres az Orbán-kormány hazug propagandája, az emberek komolyan elhiszik, hogy félniük kell, de 

nem lehet félelemben élni.

Beernek nem szóltak le a püspöki karból vagy a főegyházmegyétól, hogy fogja vissza magát, de nem is tehetnék, mert ő Ferenc pápát tekinti elsőszámú egyházi felettesének, ráadásul ártani se nagyon tudnak neki, mert egy év múlva eléri 75 éves korhatárt, és amúgy is nyugdíjba megy.

Addig még fel akarja hívni a globális egyházvezetés figyelmét a kétségbeejtő paphiányra: egészen Ferenc pápáig el akar menni, hogy házas férfiak pappá szentelésének lehetőségét elérje.

Beer püspök a menekülteket felkaroló (de korántsem bevándorláspárti!) álláspontja miatt főként a magát kereszténynek nevező kormányoldalról kapott mocskolódásokat. Az egyik kormánylap Pilhál nevű (amúgy közismerten józan életű) publicistája például azzal vádolta meg, hogy

misebortól részegen mond ilyeneket:

van már kerítés, nem jönnek be az illegális bevándorlók az ablakon. Aki az ajtón jön be, és a szemükbe néz, azt a magyar kormány befogadja. Akik rendelkeznek engedéllyel, megkapták menekültstátusukat, segítsünk nekik.

Ezért Pilhál Gajdics nevű főszerkesztőjének bocsánatot is kellett kérnie.

Beer a Hír Tv-ben elmesélt egy esetet. Gyalázkodó levelet kapott, amiben azt írták, hogy ha Beer egyetért a pápával, akkor a levélíró inkább kilép az egyházból. A püspök erre úgy válaszolt, hogy

a pápa csak a hegyi beszédet idézte.

A levélíró erre azzal, hogy nem tudja, mi az a hegyi beszéd, de a pápának nincs igaza, és kész. A püspök szerint ez is mutatja, hogy ezeknek az embereknek valójában fogalmuk sincs, miről beszélnek, el vannak tévedve, ami jelentős részben a kormánypropagandának köszönhető.

(Kép: Váci Napló)

Facebook Comments