Titkos arab világösszeesküvésre derített fényt egy magyar múzeumigazgatónő

Titkos arab világösszeesküvésre derített fényt egy magyar múzeumigazgatónő

sm.jpg

Schmidt Mária, akinek amellett, hogy van egy saját, közpénzből fenntartott múzeuma, mindenféle kormányközeli tisztségeket is visel, szerint titkos arab összeesküvés van Európa ellen.

Amiben MINDEN arab benne van.

Jementől Marokkóig, társadalmi helyzettől, ideológiai pártállástól függetlenül. Egy titkos központból irányítják őket az imámok és a mecseteken keresztül.

Mert az teljesen természetes, hogy minden arab azonosan szocializált, feltétlenül követi követi a politikai iszlám fundamentalistáinak vallás- és valóság értelmezését, tehát az iránymutatását. Kollektívában működnek, mint a méhek vagy a hangyák; individuumként cselekedni, önállóan gondolkodni nem képesek. Egyéniségük nincs, mindannyian csak kondicionált katonái az ideológiai alapú hódító háborúnak.

Férfiak, nők, gyerekek, öregek, középkorúak, fiatalok, vallásosak, szabadgondolkodók. Mindannyian. Amit tehát az Iszlám Állam – az egzaltált vallási fanatikusok legismertebbje – mond, azt minden arab úgy gondolja, mindenkire vonatkozik, mindegyikük eszerint cselekszik.

Ez csak így lehet, mert Schmidt ezt mondja. Az ellenkezője fel sem merül. Eltérő, esetleg egyénenként eltérő érdekek, na, azok pláne nincsenek. Hiszen a mi (keresztények, magyarok) érdekei is tökéletesen azonosak.

Mi – nem arabok – meg mindannyian zsidók vagyunk, akiket ki akarnak irtani. Soros és Merkel meg bűntudatból szolgál egy hódító ideológiát. Az egyik, mert gazdag, a másik, mert német (azaz egykori náci).

Valamint a hódítók szervilis szolgája a nyugat-európai baloldal, amelyik szintén egységes, nincsenek viták, különutak, eltérő egyéniségek, gondolatmenetek vagy érdekek. Mivel ők a hasznos idióták, már Sztálin is megmondta, léteznie kell egy új Sztálinnak, egy új központnak, amelyből irányítják őket. Egyelőre még nem ismert, hogy ki az, kik azok és hol vannak, de hogy léteznek, az

hóttutibiztos.

uae.jpg(A kép a Muszlim Bölcsek Tanácsa tavaly februári ülésén készül. Na, és mi volt tavaly februárban, meg utána? Na, ugye.)

Amiből 2 dolog következik:

  1. Vége a Cion bölcseinek, Bayer Zsolt hiába zsidózik már, a nagyszakállú, kaftános zsidók világösszeesküvését leváltotta a nagyszakállú, galajbiás arabok világösszeesküvése.
  2. A NER-ben mostanra mindenki megbolondult, avagy eleve mindenki bolond is volt.

És még azt mondják, hogy a populizmusnak nincs ideológiája. Hát, a miénknek van.

Egy komplett, kifejlett összeesküvés-elmélet, elmélet, amely mindent, de MINDENT megmagyaráz.

Amelybe minden beleilleszthető, és ha mégsem, akkor is. Mert ellenségre szükség van, minél megfoghatatlanabb, annál jobb. Az a tökéletes ellenség, amelyik nem is létezik.

Aki nem hisz benne, az nem is magyar, az ellenünk van. Valószínűleg az arabok finanszírozzák és irányítják vagy Soroson, vagy ami még kézenfekvőbb, pitába csavart Korán-idézeteken keresztül.

Fel is vesszük az alumínium-kufíjjánkat, hogy ne tudjanak befolyásolni bennünket.

 

Facebook Comments