Megint izgulhatunk: Enyedi Ildikó filmjét Oscárra jelölték

Megint izgulhatunk: Enyedi Ildikó filmjét Oscárra jelölték

download.jpegA berlini és a sydney-i filmfesztiválon aratott győzelme után a legnagyobb filmes kitüntetésre is esélye van Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének. Az amerikai filmakadémia bejelentette: jelölik a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra.

Enyed Ildikó Testről és lélekről című most Oscarra jelölt filmje – főszereplője Borbély Alexandra és Morcsányi Géza, producerei Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András, operatőre Herbai Máté –  az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. A magyar mozikban tavaly márciusban mutatta be a Mozinet. Ekkor kezdődött a rég látott sikertörténet, Magyarországon már közelítenek a százezer nézőhöz.

Az alkotás már februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) a díját, az ökumenikus zsűri díját, valamint a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is.

Borbély Alexandra lett a legjobb színésznő az Európai Filmdíj díjátadóján.

Júniusban – első magyar filmként – elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját, az amerikai fesztiválpremier a szeptember 7-én kezdődött torontói filmfesztiválon volt.

Az ausztrál győzelem azért is értékes, mert a 64. éves fesztiválom mindenki arra számított, hogy az amerikai I Am Not Your Negro című film fut majd be.

De a Testről és lélekről elvarázsolta a zsűrit. Bátor, merész és élvonalbeli mozinak nevezték az alkotást.

A zsűri elnöke Margaret Pomeranz azt emelte ki, hogy „ez a film megmutatja nekünk, hogy még ebben a megosztott világban is képesek vagyunk ugyanazt álmodni, s hogy a vágóhíd csúfsága mellett is megmaradhat a kedvesség és a gyengédség.”

A díj átvétele után Enyedi bevallotta, hogy  a díjátadó előtt egész nap mély melankóliába süllyedt, mert úgy gondolta, nem ő nyert.

„Csodálatos, elképesztő, erős verseny volt” – tette hozzá megkönnyebbülve, mikor meghallotta az eredményt..

“Csodálatos, hogy ez a film ilyen sok embert elér. Reményt ad nekem, hogy bízzak a moziban és az emberi kommunikációban.” – tette hozzá.

És hogy milyen erős volt valóban a mezőny, azt az is mutatja, hogy itt is nagy tapsot kapott,  Vanessa Redgrave Sea Sorrow című alkotása, Cannesban is vetítették, amelyik a menekültválsággal foglalkozik. A rendezőként most nyolcvan évesen bemutatkozó Redgrave a színpadról kijelentette, hogy a világ kormányainak, a nemzetközi jognak a menekülteket kell segítenie, különösen a gyerekeket.

Immár egyhuzamban a harmadik olyan Oscar-díj kiosztásnak vághatunk neki, amelyben jó eséllyel drukkolhatunk magyar alkotóknak. Tavaly előtt a Saul fia volt a legjobb idegen nyelvű film, tavaly a Mindenki hozta el a legjobb rövidfilmért járó aranyszobrot.

gyoztesek.jpgA berlini díjátadón a rendező és a producerek.

Enyedi Ildikó filmjének riválisai:

  • Chile, A Fantastic Woman, Sebastián Lelio
  • Svédország, A négyzet, Ruben Östlund
  • Libanon, The Insult, Ziad Doueiri
  • Oroszország, Loveless, Andrey Zvyagintsev
Facebook Comments