Kásler doktor tudja fokozni: a Tízparancsolat egyenesen népegészségügyi program

Kásler doktor tudja fokozni: a Tízparancsolat egyenesen népegészségügyi program

Mostantól így van, mert ő ezt mondta, és kész.
kasler_miklos.jpg

Interjút adott Kásler Miklós, az Orbán-kormány humánügyi minisztervárományosa a Mandinernek. A szövegben mondott néhány bornírt dolgot, például, hogy

  • az Orbán-kormány eddig is kellő súlyt helyezett az egészségügy fejlesztésére;
  • az egészségügy problémáinak okozója az ellenzéki sajtó, mert a “negatív kivételek kiragadásával foglalkozik”;
  • az oktatásnál helyett a nevelést kell erősíteni;
  • azt szeretném, ha “a magyar oktatásba az emberi méltóság mint output kerülne be”(?!);
  • a tanárok csak felveszik a magas fizetésüket, e nem tanítanak szívvel-lélekkel; 
  • a liberalizmus csak múló divat volt, a kultúrában, a szellemtörténetben elérte a korlátait. nem tudott sokat mondani az emberekről, végső soron nem őket fejezte ki.
  • a kereszténység értékei és az egyház szellemisége ezzel szemben örök;

de legérdekesebb  mégis az, amit a Tízparancsolatról mondott (az eddigektől természetesen nem teljesen függetlenül). 

Szóval ott tartunk, hogy Magyarország egyik kidekorált orvosprofesszora, egy minisztervárományos politikus ragaszkodik korábbi állításához, miszerint a bibliai Tízparancsolat (persze melyik?) betartása súlyos betegségeket előz meg. Kásler a az interjú végén a következőket mondja (érdemes az egészet idézni):

Ha valakit érdekel ez a kérdéskör, ajánlom a Nemzeti Nagyvizitet, ami egy hatkötetes sorozat. Több ezer oldal. Ott egy egész fejezetet szenteltünk ennek a témának. Mindenesetre a tízparancsolat egy tökéletes törvénykönyv, mert ha valaki betartja, akkor nem ütközik össze a törvénnyel. A tízparancsolat tökéletes etikai kódex is, mert ha valaki betartja, nem ütközik össze az embertársaival, a társadalommal. Végezetül pedig

népegészségügyi program is, mert annak betartásával számos súlyos betegséget megelőzhetünk.

Az józan ésszel is belátható, hogy célszerű a tízparancsolat szerint élni. Az ellenzéki sajtó heves támadásainak közepette én azt szeretném már végre valakitől hallani, hogy a parancsolatok közül melyik az, amelyik emberellenes? Melyik az, amelyik az ember hátrányát hangsúlyozza, bármiféle értelemben? Ezzel kapcsolatban írhat bármit az ellenzéki sajtó, minőségi jelzőket is ráaggathatnak, de ez ténykérdés. Egyébként az orvosok egy jelenetős része végtelenül fel volt háborodva azon, ahogyan ezt a kijelentésemet az ellenzéki sajtó interpretálta. Egyébként úgy vagyok vele, hogy minél megalapozatlanabb módon támadják ezeket a kijelentéseimet, minél nagyobb felhajtást akarnak köré keríteni, annál több ember kezd el ezzel a témával foglalkozni, olyanok is, akiket eddig ez az egész nem érdekelt. Így végső soron ez a támadás rengeteg embert a tízparancsolat felé terelt, aminek én kimondottan örülök. Ilyen értelemben hálás vagyok nekik, hogy kiszúrták ezt a témát. 

Tehát ahelyett, hogy letagadná, azt mondaná, tévedett; ahelyett, hogy visszakozna, és azt mondaná, nem is úgy értette, meg kiragadták és kiforgatták (itt például kiragadtunk egy csomó káslerizmust), etc., ragaszkodik ehhez a hatökörséghez, amit semmilyen bizonyítékkal, még csak egy kiragadott példával sem támaszt alá. Egyetlen súlyos betegséget sem említ, amelyet valamely parancsolat betartásával megelőzhetünk, nemhogy többet, amin amire  többesszámmal utal.

Nem érvel az állítása mellett, pláne nem bizonyít. Aki nem hiszi, járjon utána. Azért van így, mert ő ezt mondta.

Mostantól így van, és kész.

Neki ezt nem kell bizonyítania. Így már egyből érhető a nevelés (értsd: tekintélyelvű idomítás) fontosságának kiemelése, meg a liberalizmus végének megjóslása is.

Az az érve, hogy az orvosok jelentős része mellette áll (már legalábbis szerinte), amiből következik (következne), hogy az orvosok jelentős része viszont szemben áll a tudománnyal, meg a józan ésszel, amely szerint a Tízparancsolat betartásának vagy be nem tartásának semmilyen egészségügyi konzekvenciája nincs.

Persze ha azt vesszük, hogy a Ne gyilkolj!-parancsolat megszegése például súlyos következményekkel jár másvalaki egészségére. De hogy miképpen előzhetjük meg a rákot, ha nem imádunk bálványokat, az még nem teljesen tiszta.

De nyilván majd kiderül, ha Kásler doktor intenciójára összevonják a hittan- és a biológiaórákat, a SOTÉ-t meg átadják a katolikus egyháznak. Ebben az esetben lenne értelme a Tízparancsolatra, mint népegészségügyi programra hivatkozni. Máskülönben semmi.

Facebook Comments