Miért mondott le valójában Szél Bernadett? 
Mi is történt az elmúlt néhány hónapban?
- A Fidesz simán megnyeri a választást, az LMP pedig Budapesten hozzásegíti az alkotmányozó többséghez.
- Az LMP-n belül kiélesedik a politikai irányzatok küzdelme: mindenkit megbüntetnek, van akit kizárnak, majd visszavesznek.
- Mind a két társelnök lemond, a korábbi elnök a pártból is kilép.
- Egy olyan elnököt választanak, aki magát nemzeti-konzervatívként határozza meg (de a jobboldali jelző ellen tiltakozik), menekültellenes politikát akar folytatni, és azt állítja, azzal segítette hozzá a független ellenzéki jelöltet a győzelemhez, hogy nem lépett vissza a javára.
- Bejelentik, hogy az LMP a Jobbikkal (és csak vele) kíván együttműködni a jövőben.
A füst elült, a kép letisztult, mostanra világossá vált: az LMP egy jelentős politikai fordulatot tett. Még ahhoz képest is, ami a schifferi időket jellemezte. Akkor egyenlő távolságot akart tartani a Fidesz és az ún. óbaloldal között, de azért legalább
ellenzékinek akart látszani.
Schiffer 2 évvel ezelőtti távozása után a Hadházy-Szél duó irányítása alatt időnként már viselkedni is úgy viselkedett az LMP, mintha valódi ellenzéki párt volna. Például a kormány leváltása érdekében esetileg hajlandó lett volna együttműködni más ellenzéki pártokkal is. Hogy végül nem így tett, az kevésbé a pártvezető páros vétke, mint inkább a második vonalé, amelyik a verbálisan támogatta, a gyakorlatban opponálta az ellenzéki megállapodást.
Hogy mi lett a belharcok eredménye, merre indul az LMP, mi fog történni a jövőben, azt Ungár Péter írása segít megvilágítani. Ungár a NER egyik oligarchája, ideológusa és hatalombrókere, Schmidt Mária fia, apai öröksége révén maga is milliárdos. Májustól LMP országgyűlési képviselője, és bár már nem az elnökségi tagja, de vagyona révén a befolyása ennél sokkal jelentősebb: tulajdonképpen
ő a párt valódi irányítója.
Ungár saját lapjában, az Azonnaliban közölt írása érdemben néhány pontban summázható:
- “az ellenzéki politika Magyarországon megbukott”;
- támogatni kell a Fidesz legfontosabb politikai üzenetét, a xenofóbiát;
- le kell tenni Orbán leváltásának hangoztatásáról (“ha az ellenzék a következő négy évet is azzal a versennyel tölti, hogy ki tudja hangosabban és többször mondani, hogy Orbán Viktor diktátor, szintén nem jutunk sokra”);
- mértékletes ellenzék kell;
- az ellenzéki összefogás hiba;
- kompromisszumokat kell kötni a Fidesszel.
Ennél világosabban nehéz volna közölni, hogy elfogadják a rendszer kereteit, behódoltak a NER-nek, felhagynak a valódi ellenzéki szereppel, a rendszer bírálatával.
Erről mindjárt bővebben, de előbb tegyünk egy kisebb kitérőt.
Abban biztosak lehetünk, hogy Szél Bernadett hosszas habozás után a múlt héten nem azért mondott le a társelnöki posztról, mert az etikai bizottság elmarasztalta. Annak egyrészt nem volt direkt politikai következménye. Másfelől lehetett volna a határozat ellen fellebbezni, és volt esély arra, hogy egy új összetételű bizottság akár megváltoztathatta volna a döntést.
Továbbá az is általánosan igaz, hogy az emberek döntéseit nem a múlt, hanem a jövőre irányuló várakozások befolyásolják.
Mindez együtt viszont sokkal inkább arra a feltételezésre ad alapot, hogy összefüggést lássunk Szél háttérbe húzódása és az új politikai stratégia között: a társelnök nem az etikai bizottság döntései, hanem valójában azért mondott le, mert
nem akarta a nevét adni a Fidesznek való behódoláshoz,
amit elnöktársa, Keresztes Lóránt képvisel, és amit Ungár a fentebb idézettek szerint kifejtett, és amivel neki magának nem volt ereje szembeszállni. Talán nem teljesen véletlen, hogy Ungár az új stratégiát Szél lemondása utánra időzítette, amikor a volt társelnököt már nem lehet (vagy nem érdemes) megkérdezni róla.
Az LMP új stratégiája, illetve Ungár azt meghatározó programjával legalábbis érdekesen cseng össze a Fidesz a múlt hónapban, az egyik EP-képviselő által nyilvánossá tett ajánlata, hogy az ellenzék kössön paktumot a kormánnyal:
- fejezze be Orbán “lejáratását”
- támogassa a “nemzeti érdekében” tett erőfeszítéseket (de hogy mi a nemzeti érdek, azt persze majd a Fidesz mondja meg).
Ungár írása nem több, mint annak deklarálása, hogy az ajánlatot az LMP elfogadta. Nem fogják diktátorozni Orbánt, nem sírnak a jogállam állapota miatt, fölösleges emlegetni a korrupciót – mindez nem érdekli a szavazókat. Ehelyett felülnek a migrációs trackre, mert az hozza a politikai sikert. Behódolnak, megalkusznak, hogy túlélhessenek.
Noha a Fidesz Magyarországon csak 2,6 millió listás szavazatot kapott áprilisban (ráadásul abból 300, de lehet, hogy 400 ezret vásárlással vagy fenyegetéssel), a széttagolt, fragmentált, világos alternatíva nélküli ellenzék pedig 2,7 milliót, kézenfekvő megoldás lenne azon dolgozni, hogy a 2,7 millió (+ esetleg további néhány 100 ezer) egyetlen, akár alkalmi, technikai, választási szövetség vagy koalíció mögött jelenjen meg. Ehelyett Ungár és az LMP azt is bejelentette, hogy ők nem érdekeltek egy ilyen népfront létrehozásában, nekik jó a többosztatú ellenzék, amivel – könnyű belátni – kevés jobb szolgálatot tehetnének a kormánypártoknak.
Az LMP – és financiális okokból vele szövetséges Jobbik – az egyik NER oligarcha-ideológus közvetlen családtagjának befolyása alatt voltaképpen azt közölte,
megelégszenek az őfelsége ellenzékének szerepével.
Hogy egyáltalán életben maradhassanak, hogy majd, egyszer, netalán, ha minden összejön, akkor leválthassák a Fideszt. (De nem Orbánt és főleg nem a rendszerét.)
Hadházy Ákos, akivel Ungár elvileg szövetségben dolgozott az ellenzéki együttműködésen, volt párttársa írására a Facebookon azt reagálta, hogy
Az Azonnali.hu fiatal tulajdonosa saját lapjában írt elég hosszan arról, hogy szerinte miért és hogyan kell kerülni a konfrontációt a kormánnyal. Kompromisszumokat szorgalmaz. A politika lényege valóban egy egyszerű nyelvtani kérdés megoldása: mi a különbség a kompromisszum, a megállapodás, az alku és a megalkuvás között. A baj nem az, hogy szerintem Képviselő Úr nem a jó választ találta meg ezzel a cikkel. Hanem az: ha egy hatalom sorozatosan átlép vörös vonalakat, akkor a legokosabb, legfurfangosabb kompromisszum is butaság lesz. Nem azért, mert nagyon szűk a határ ezek között a fogalmak között, hanem azért, mert semmilyen garancia nincsen arra, hogy a sorozatos, jól dokumentált, gigantikus csalás sorozaton rajtakapott kormány ezeket az egyezségeket be fogja tartani. Ha veszélyt érez, nem fogja betartani, hiszen bármilyen vereség esetén a börtönt kockáztatja (kivéve persze, ha az általa gondosan kiválasztott ellenzéknek irányítottan átadná a hatalmat).
Ez hát Ungár terve: túlélni a Fideszt, és egyetlen engedélyezett alternatívaként maradni a piacon, hogy ha a választók egyszer netalán el akarnák zavarni Orbánt, akkor legyen valaki, akire le tudják cserélni. A NER megteremti a saját képére szabott ellenzéket, amelyik ugyanolyan, mint a kormánypárt.
De arra a kérdésre nincs válasz, hogy a választók, akiknek magyarországi többsége magát a NER-t akarja leváltani, miért pont olyan politikára cserélnének, amelyik pont ugyanazt mondja és teszi, mint Orbán és pártja.