Ég a ház, tehát Orbán Viktor bezárja az ajtót

Ég a ház, tehát Orbán Viktor bezárja az ajtót

Ég a ház, tehát Orbán Viktor bezárja az ajtót

Drámai a helyzet, az egészségügy az összeomlás szélén – erről beszélt a miniszterelnök szokásos pénteki alákérdezéses dialógjában az állami rádióban, majd rögtön közölte a megoldást is: szigorítani kell a határellenőrzést.

Hogy tehát le kell zárni a határokat.

Orbán szerint ugyanis, ha kiengedik az embereket nyaralni nagyon olcsó helyekre, például Afrikába, akkor hazahozzák az új mutánsokat, és akkor

kész vagyunk.

Nem is szólva arról, hogy a magyarországinál Afrika koronavírus-fertőzöttsége jóval alacsonyabb, és a járvány már az országhatárokon belül van, ez határzár-dolog a Fidesz elnökének komoly becsípődése lehet, már nem először jelenti be.

  • 2015-ben például valóban lezárta (kerítéssel) Magyarország déli határait, de csak MIUTÁN átengedett, sőt részben különvonatokkal maga szállított át különvonatokkal 400 ezer embert (menekülteket, bevándorlókat, migránsokat, vegyesen) mindenfajta ellenőrzés nélkül Ausztriába és Nyugat-Európába.
  • 2020-ban szeptember elsejével szintén bejelentette Orbán, hogy Magyarország lezárja a határait, de csak AZUTÁN, hogy néhány héttel korábban mindenkit arra szólított fel, menjen nyaralni a tengerpartra.

Valamilyen, csak általuk értett okból úgy gondolták, azt mondták, még időben vagyunk. Pedig dehogy voltunk, akkor már a járványt komoly mennyiségű nyaraló terjesztette,

már nem a behurcolást, hanem a szétterjedést kellett volna megakadályozni.

A kontaktszámok csökkentésével, a home office elrendelésével, az iskolák bezárásával, de erre – akkor – kísérlet sem történt. Arra hivatkoztak, hogy az emberek döntöttek:

Magyarországnak működnie kell.

A nagy működésbe bele is halt mostanáig 15 ezer ember. (Akikért a felelősséget Orbán elfelejtette vállalni.)

  • Utólag kiderült, mégis lett volna értelme a szeptemberi határzárnak: tavaly ősszel új vírusmutációk jelentek meg. Azokat az országon kívül tudta volna tartani.
  • Utólag azonban az is kiderült, ez azért nem történt meg, mert a határzár főleg szavakban létezett, PR-célokat szolgált. Annyiféle és olyan egyszerű kivétel volt alóla, hogy csak az nem jött-ment, aki egyáltalán nem is akart.

A kamu határzár eredményeképpen azután (legkésőbb) januárban megjelent Magyarországon a kínai verziónál az egybehangzó beszámolók szerint sokkal fertőzőképesebb és jóval veszélyesebb brit mutáció. Ez okozza most a fertőzések, a kritikus állapotúak és a halottak számának drámai emelkedését. És erre mi a reakció? Hát hogy le kell zárni a határt.

Most? Most már minek?

Különösen komikus volt, amikor a napokban Müller tisztifőorvos megpróbálta letagadni, hogy a nem létező határzáron át jutott be az új verzió: szerinte

a betegek jó része nem utazás során, hanem belföldön, közösségen belül találkozott a mutánssal.

Azt elfelejtette megemlíteni, miként került a belföldi közösségekbe a lezárt határon keresztül. De miután odakerült, már nyilván a szétterjedést kellene megakadályozni, nem a bejutást, azt már késő.

Müller pénteken azt is elmondta, már bejutott Magyarországra a még a britnél is veszélyesebb – mert a vakcináknak jobban ellenálló – dél afrikai mutáció is. Mi tehát a megoldás? Meg kell tiltani a magyaroknak, hogy Afrikába utazzanak, nehogy bejusson.

Abszurd humor:

miután bejutottak Magyarországra a mutációk, lezárják a határt, nehogy bejussanak.

Nagy üzlet lehet az esernyő- és esőkabátgyártóknak Orbán Viktor és kormánya. Alighanem minden eső után vásárolnak esőelhárító-felszerelést.

De szigorúan csak utána.

Még vicces is lehetne, ha nem volna inkább szomorú, ahogy látszat-, PR- és pótcselekvéssel próbálják leplezni az inkompetenciájukat.

Facebook Comments