Csepel politikusai egymás felülkoszorúzásával jelölték meg a területüket

Csepel politikusai egymás felülkoszorúzásával jelölték meg a területüket

Csepel politikusai egymás felülkoszorúzásával jelölték meg a területüket

Csepel korábbi és mostani vezetője között már jó ideje szinte nyílt háború zajlik. Németh Szilárd, az egykori polgármester, jelenlegi államtitkár és miniszterhelyettes minden alkalmat megragad, hogy átnyúlhasson a szintén fideszes Borbély Lénárd feje felett, aki pillanatnyilag a kerület élén áll. Jó ideig összehangoltan működtek együtt különféle pozíciókban, de a több, mint egy évtizedes közös munka mára a megváltozott érdekek mentén rivalizálássá alakult. Németh sportszövetsége és a hozzá kapcsolódó alapítvány egymás után kebelezi be a csepeli ingatlanokat, és a polgármester egyre eszköztelenebb a látványos terjeszkedéssel szemben.

A területekért folyó harc egy, humánetológiai szempontból is érdekes, szimbolikus gesztusának lehettek szemtanúi Csepel lakosai vasárnap délelőtt. Május 30. a magyar hősök napja: ezen a napon hagyományosan országszerte megemlékeznek azokról a katonákról és civilekről, akik életüket adták az országunkért. Aznap reggel a Szent Imre téren megjelent Német Szilárd egy kisebb katonai kísérettel, és egy privát ünnepség (a háttérben álmosan  baktató járókelőkön kívül más résztvevője nem volt a ceremóniának az államtitkáron és a katonáin kívül) keretében megkoszorúzta a téren található első világháborús emlékművet. Az elhelyezett virágkölteményen két szalag is van: az egyik a honvédelmi minisztérium feliratot viseli, a másik szalagon Németh Szilárd saját neve és pillanatnyilag legmagasabb tisztsége szerepel, a szerény közszolgálat jegyében.

Az emléknap alkalmából természetesen a kerület tényleges vezetői is fontosnak gondolták, hogy leróják tiszteletüket a hősök emléke előtt. Nem sokkal azután, hogy Németh Szilárd és kísérete távozott, megjelent a téren Borbély Lénárd és alpolgármeserei. Ekkor szembesültek vele, hogy későn érkeztek: mire  odaértek, már egy megkoszorúzott szobrot találtak. Szerencsére a téren van még két olyan szobor, amely valamilyen módon kapcsolódik az ünnephez: egy második világháborús és egy 56-os emlékmű is a park dísze. Így a kerület vezetői megkoszorúzták mind a három alkotást. Bár a legfeltűnőbb helyen csak másodikként róhatták le kegyeletüket, ott mennyiséggel pótolták a késedelmet, és egy külön kis fideszes koszorúval egészítették ki a nagyobb, polgármesteri hivatal által jegyzett virágkötészeti kreációt. Aztán rövid, néma főhajtás után ők is elhagyták a helyszínt.

A környék lakói tehát egy-két órán belül szemtanúi lehettek, ahogy a kerület nagyjai egymás után (véletlenül sem együtt) kis ceremónia kíséretében egymást felülkoszorúzva nyilvánítják ki, hogy mindketten igényt tartanak az adott területre. A hősökre emlékezés  – mint mostanában minden, ami Csepelen történik – remek ürügynek bizonyult a szimbolikus erőfitogtatásra.  A koszorúk azóta is ott vannak, a szobrok türelmesen viselik. Nekik mindegy, ki mit aggat rájuk, hiszen valószínűleg még akkor is ott fognak állni Csepel központjában, mikor Németh Szilárdra és Borbély Lénárdra már senki nem fog emlékezni. 

Facebook Comments