Varga Judit a brüsszeli akrobatával igazolhatja a jelentős érdeksérelmet

Varga Judit a brüsszeli akrobatával igazolhatja a jelentős érdeksérelmet

Varga Judit a brüsszeli akrobatával igazolhatja a jelentős érdeksérelmet

Érdekes jogi eljárás elé nézünk. A Borkai-botrányban elhíresült, Az ördög ügyvédje nevű Facebook-oldal arra hivatkozik, hogy nem alkalmas a becsület csorbítására, ha valakiről azt állítják, “a lányokat (is) szereti”, ergo biszexuális.

Az emígyen hírbehozott igazságügyminiszter viszont azt, hogy dehogynem. Posztjában fenyegetésről hazugságról, megalázásáról, mocskolódásról, valótlanságról ír, és közli, rágalmazás miatt tesz feljelentést.

A rágalmazás magánindítványra üldözendő bűncselekmény, amelyért egy, minősített esetben akár 2 év börtönt is lehet kapni. A vádlott dolga itt a valóság bizonyítása, ti. hogy az inkriminált állítás igaz, de ez nem mindig szükséges, és nem is mindig elégséges a felmentéshez. Nem szükséges, ha a sértett nem tudja bizonyítani, hogy csorbult a becsülete, és nem elégséges, ha tudja igazolni a jelentős érdeksérelmet.

A bírói gyakorlat ezekben az ügyekben finoman szólva sem konzisztens:

  • Miután 2015-ben elsőfokon megnyerte, egy évvel később másodfokon elveszítette a jó hírnév megsértéséért indított perét Kocsis Máté Ungár Klára ellen. Az ítélet szerint a Fidesz-frakcióvezető nem tudta bizonyítani, hogy csorbult a becsülete amiatt, hogy a liberális politikus melegként utalt rá. (Mellesleg Szájer Józseffel együtt, aki nem perelt.)
  • Vona Gábor ugyanakkor egy csomó pert nyert a Fidesz által közpénzből kitartott lakájmédiától 2018-ban, amiért azok 2 évvel korábban közölték Terry Black állítását, miszerint az akkori Jobbik-elnök homoszexuális. Ezt azonban se Rácz Károly, se a kormányagitátorok nem tudták bizonyítani, ezért a bíróság lejáratókampánynak nevezte az ügyet, és komoly sérelemdíjakat ítélt meg Vonának.

Most akkor eddig 1-1, és jön Varga ügye Az ördög ügyvédjével szemben (ha addig bebizonyosodik, ki működteti az oldalt). Innen nézve

különösen közérdekű, miként dönt a bíróság arról, alkalmas-e a becsület csorbítására a hálószobatitkok megszellőztetése.

Az igazságügyminiszter esélyeit a győzelemre rontja, hogy mint közszereplőnek többet kell elviselnie a bírósági gyakorlat szerint. Javítja azonban a Vona-féle precedens, és az is, hogy Kocsis esetéhez képest megnőtt a sansza a komoly érdeksérelem bizonyítására.

2015 óta a magyar politikában történt egy s más. A Fidesz teljesen nyíltan szélsőjobb irányba fordult, hogy az akkor erősödni látszó Jobbiktól elcsábítsa a rasszista, xeno- és homofób szavazókat. A Vona elleni lejáratási kísérlet nyilvánvalóan ezt a célt szolgálta. Bár megnyerték a 2018-as választást, erről azóta sem tettek le. Sőt: még abban az évben megszüntették a genderszakok állami finanszírozását; alkotmányba írták a melegházasság és – örökbefogadás tilalmát; idén nyáron meg (pikáns módon éppen Kocsis előterjesztésére) egyenesen megtiltották a homoszexualitás megjelenítését bárhol, ahol 18 alattiak is láthatják.

Cca. félmillió szélsőjobboldali szavazóért megy a harc, de már nem a Fidesz és a Jobbik, hanem a kormánypártok és és saját kreatúrájuk, a szélsőjobb szétszakítására létrehozott Mi hazánk között. Ebben az ügyben nagyon nem mindegy, hogy vannak-e bi- vagy homoszexuális miniszterek és államtitkárok a kormányban. Ha ez kiderül, bebizonyosodik vagy csak csak széles körben elterjed, az alkalmasint többszázres szavazatveszteségbe kerülhet a Fidesz-KDNP-nek.

Miközben a magyar társadalom egészét tekintve csúcson van a melegek elfogadottsága.

Míg 2015-18 között az idegenellenességnek és a Fidesz migránsellenes kampányának nagyobb volt a támogatottsága, mint magának a kormánynak és a kormánypártoknak, ez most, úgy tűnik, nem igaz. A Medián nyáron azt mérte, hogy a megkérdezettek

  • 73 százaléka nem ért egyet azzal a kormányzati állásponttal, hogy a melegek veszélyt jelentenek a gyermekekre;
  • 74,5 százaléka engedné, hogy a transzneműek hivatalosan is megváltoztathassák a nemüket és nevüket;
  • 86 százalék úgy gondolja, nem a kormánynak, hanem a szülőknek és a tanároknak kell eldönteniük, hogy mit tanítanak ebben a témakörben;
  • 85 százaléka szerint a tanároknak kellene dönteniük, hogy kinek a segítségét veszik igénybe;
  • 83 százaléka pedig nem hiszi, hogy egy fiatal meleggé válna csak attól, hogy szexuális kisebbségekről hall.

Más mérések arra mutatnak rá, hogy csak a választók 2, a fideszesek 3 százaléka tartja fenyegető veszélynek az “LMBTQ-lobbit” (ami eufemizmus a néhai Kerényi Imre buzilobbizására).

Innen nézve kifejezetten kontraproduktívnak tűnik a Fidesz terve, hogy épp ebben az ügyben kitűzött népszavazási kérdésekkel zavarják össze a krumplival, közmunkával, adókedvezménnyel, sőt -elengedéssel, valamint nyugdíjemeléssel, komoly közpénz-mennyiséggel összevásárolt szavazótáborát.

A Rogán-stáb azonban minden bizonnyal azt méri, hogy a győzelemhez szükség van a pénzzel nem, de permanens buzizással meggyőzhető szavazókra is. Így minden olyan jel, tény és hír bezavar a stratégiába, amely a Fidesz-KDNP keresztény-konzervatív erkölcsiségét látszólagosnak, álságosnak és képmutatónak mutatja.

Borkaiék szexpartija éppenúgy, mint Szájer Józsefé.

Utóbbi, a Fidesz-alapító EP-képviselő közismert meleg volta miatt már 1998-ban sem lehetett külügyminiszter. Ugyanezért kényszerült az akkor politikai elfekvőnek minősülő Európai Parlamentbe 2004-ben, és ezért nem jelölte Orbán Viktor egyszer sem az Európai Bizottság magyar tagjának.

Varga Judit a bíróság előtt egészen nyugodtan igazolhatja az őt ért jelentős érdeksérelmet az állásvesztés komoly kockázatával Szájerre hivatkozva, hiszen a tehetséges és őstag politikust jólfizető mandátumáról is lemondatták, továbbá a pártból is eltávolították, amikor a leERESZkedéssel széles körben ismertté vált a szexuális preferenciája.

Mi várhat akkor őrá, aki Áder János tolmácsából lett hirtelen miniszter?

Ha ugyanis Semjén Zsolt a homoszexuális gyakorlatot bűnnek tartja, Kövér Lászlót pedig még a norvég állami posta reklámfilmjében feltűnő meleg Mikulás is provokálja, és a Fideszben és környékén egészen nyíltan nevezik aberrációnak, mentális rendellenességnek a szexuális másságot, akkor hogyne volna számukra felháborító, ha az igazságügyminiszter hálószobatitkai kiderülnek.

Egyelőre csak ígéret és nem tény, hogy Varga feljelentést tesz rágalmazás miatt. Ha azonban valóban megtörténik, akkor a bíróságnak arról kell döntenie, hogy bár a társadalom egészében az említett Medián-felmérés szerint nyilvánvalóan nem csorbult a miniszter becsülete, elég-e ennek megítéléséhez, ha Kövér, Orbán és Semjén máshogy néz rá ezután.

Magyarul az a tét, Varga indítványára kimondja-e a bíróság, hogy a Fidesz-KDNP és politikai tábora (vagy annak legalábbis egy része) melegellenes és homofób.

Vannak már sejtések erről. Az a kérdés, lesz-e róla papír is.

Facebook Comments