Nyilván nem ez a legfontosabb kérdés most, amikor a magyar miniszterelnök egy másik országból hirdet fajvédő politikát, hogy megtartsa szavazóit, és ne arról essék szó, hogy egymillió magyar család éves szinten millió forintos nagyságrendű gázáremeléssel kénytelen szembesülni, mert a magyar valuta és állami költségvetés összeomlani készült.
De azért érdemes talán megemlíteni, mert jól mutatja a Orbán viszonyát a tényekhez és a valósághoz.
Tusnádi beszédében a lehető legfinomabban szólva se ragaszkodott a tényekhez, és a teljesen alternatív univerzumot épített. Egészen magyarul annyit hazudott, amennyi a száján kifért.
Azt mondta például, hogy az oroszok nem akarták, hogy támadták meg Ukrajnát, mert nem akarták, hogy a NATO tagja legyen.
Ez egyszerű nyílt hazugság: az oroszok nem Ukrajna NATO-tagságát kifogásolták, mert azt a német kancellár és a francia elnök már 2008-ban megvétózta, hanem teljes Kelet-Európáét. Az Orbán által említett – amúgy tavaly decemberi, az USA elé terjesztett – indítványban ugyanis azt követelte Moszkva, hogy a NATO vonuljon vissza 1997-es határai mögé.
Azaz zárja ki az azóta felvett országokat – köztük Magyarországot. De rajtunk kívül a lengyeleket, a cseheket, a szlovákokat, a szlovénokat, a románokat, a bolgárokat, a macedónokat, az albánokat, továbbá Montenegrót, Észt- és Lettországot, valamint Litvániát.
Orbán egyszerűen hazudott. Faarccal belemondott a közönsége szemébe valami elképesztő blődlit, azok pedig még meg is tapsolták a durva hazugságot.
Akkor se röhögték ki visítva és a térdüket csapkodva, amikor azt emlegette, hogy “mi, magyarok” nem akarunk “kevert fajúvá” válni, ezért védtük a töröktől Bécset.
A Fidesz és Orbán már 2015 óta, amikor Putyin akkori “különleges művelete” Szíriában elindított egy migrációs hullámot, bár a mainál sokkal kisebbet, rá van kattanva arra, hogy “mi, magyarok” védtük volna az iszlámtól Nyugat-Európát.
Annyira védtük, hogy Szapolyainak például egy hónap kevés volt, hogy Szegedről átérjen Mohácsra, a csatába. Ugyanő magyar királyi koronát kapott a török szultántól. Ahogy Bocskai is, de ő egy idő után lemondott róla. Bethlen is kapott, de ő visszaküldte. Thököly is kért, csak ő nem kapott.
A magyar koraújkor romantizált héroszai (Bocskairól és Thökölyről minden magyar településen van utca elnevezve) mind-mind a török oldalán álltak Béccsel, az osztrákokkal, illetve Európával szemben. Annyira védtük a Nyugatot és a kereszténységet az iszlámtól.
Orbán most ezt annyiban konkretizálta, hogy
“mi, magyarok nem akarunk kevert fajúvá válni, ezért harcoltunk Nándorfehérvárnál, ezért állítottuk meg a törököt Bécsnél“.
Most az az egyik dolog, hogy nem ezért harcoltak Belgrádnál. Hanem azért, hogy visszafoglalják Konstantinápolyt, ami alig 3 évvel korábban került oszmán uralom alá. Azonban a szultán beletámadott Hunyadi, a korban Oláh Jánosnak (“Joanni, dictus Oláh”) nevezett főúr és Giovanni Capistrano nevű olasz szerzetes kereszteshadjáratába, amelyik így a cél előtt 800 kilométerrel elbukott. Taktikailag ugyan Hunyadi nyert, de stratégiailag oszmánok: Konstantinápolyt ezután csaknem fél évezredig nem próbálta meg keresztény ország visszafoglalni.
A másik, hogy “mi, magyarok” megállítottuk volna a törököt Bécsnél. Ezzel szemben a valóság az, hogy Bécset az oszmánok kétszer próbálták meg elfoglalni, illetve kétszer jutottak addig.
- Először 1529-ben, amikor a Ferdinánd által az országból kiűzött Szapolyai János kérésére és megsegítésére jöttek Magyarországra. Elfoglalták Budát, Szulejmán királlyá koronázta Szapolyait, majd – hogy biztosítsa a bábkirályának a hatalmat – megostromolta Bécset, de sikertelenül. Szapolyai azonban trónon maradt, és évi rendes adót fizetett Konstantinápolynak.
- Másodszor – és utoljára – 1683-ban, amire azután került sor, hogy Thököly Imre kikiáltotta a Felső-magyarországi fejedelemséget, majd koronát kért a szultántól, aki Thököly megsegítésére Magyarországra küldte a fősereget és Kara Musztafa nagyvezért. Azonban Bécs alatt, a kahlenbergi csatában a példátlan nyugati összefogás (lásd még: Szent Liga) és a lengyel király megállította őket. A török sereget Musztafa és Thököly vezették, de küldött katonákat Apafi erdélyi fejedelem is.
Orbán állításával szöges ellentétben tehát Bécs mindkét török ostroma magyar kezdeményezésre történt, és nemhogy megállítottuk volna törököt, de “mi, magyarok” egész egyszerűen a másik oldalon voltunk.
De ez volt helyzet például 1663-ban, a szentgotthárdi csatában is (erről megkérdezhetné Orbán Rogánt, aki ott nőtt fel), ahol osztrák oldalon teljes Németország, de spanyolok, olaszok, belgák, csehek, dánok is harcoltak, sőt még a nagy ellenség, XIV. Lajos is küldött 4 zászlóaljat, és volt 2000 horvát is. “Mi, magyarok” azonban a másik (és nem mellesleg vesztes) oldalon álltunk: a kortárs források szerint az osztrák seregben elvétve, a törökben számosan harcoltak magyar katonák.
Orbán tehát bármilyen háborúról, legyen az orosz-ukrán, osztrák-török, vagy rezsiharc, képes a valóság tökéletes ellenkezőjét állítani.
Alighanem innen származik a mondás is, miszerint Orbán és a Fidesz úgy megvédte a rezsicsökkentést, ahogy “mi, magyarok” megállítottuk a törököt Bécsnél.
És igen, pont úgy.