Bősz Anett: Szakmai bizottság dönt az Örkény Színház és a Trafó új igazgatójáról is

Bősz Anett: Szakmai bizottság dönt az Örkény Színház és a Trafó új igazgatójáról is

Bősz Anett: Szakmai bizottság dönt az Örkény Színház és a Trafó új igazgatójáról is

Az Örkény új igazgatói pályázatának kiírásáról már tavasszal megszületett a döntés, csak akkor ez elkerülte a sajtó figyelmét – mondta Bősz Anett, Budapest főpolgármester-helyettese a vele készült interjúban. Hozzátette, Mácsai Pál korább nyilatkozataiból is megtudhattuk már, hogy emberi okok állnak a lemondása mögött. Mert az elmúlt évek rendkívül nehéz időket hoztak a színházigazgatók számára. Mikromenedzselni kellett, szűk mozgásteret engedett a kormány kultúrpolitikája és beszűkült a tér a költségvetés terén is – sorolta az okokat Bősz.

Bősz felhívta rá a figyelmet, hogy a megváltozott körülmények miatt Mácsainak nem jutott ideje külföldi szakmai utakra, vidéki és más színházak előadásainak a látogatására. Mácsai saját vallomása szerint nem tudott elegendő időt fordítani olvasásra, írásra és alkotásra. „A lopott órákban nem érnek meg a gondolatok” – foglalta össze, ismételte el Mácsai érveit a főpolgármester-helyettes. Egy hónapban húsz napot áll színpadon, de szeretne írni, alkotni végre – magyarázta az igazgató lemondásának az okait a politikus.

„Rendkívül européer” módon úgy szeretné átadni a stafétát, ahogy Jordán Tamás is átadta Alföldi Róbertnek – véli a DK politikusa. Az új igazgató úgy veszi majd át a jelenlegi igazgatótól a munkát, hogy egy olyan évadot kezdhet meg, aminek a felállításában már maga is részt vett, így kéz a kézben segítheti egymást a két igazgató az Örkény élén. Nemcsak méltányolandó, de a fenntartó felé „nagyon megnyugtató modellt tett le az asztalra” Mácsai Pál, hiszen: „stabilan történik majd az átadás-átvétel”. Ennek köszönhetően várhatóan ugyanolyan jó lesz Örkény Színház színvonala.

Bősz értetlenül fogadta a kormánypártok kritikáját, amely szerint az esetleges választási vereség miatt hozták előre az új igazgató kiválasztását. „Nagyon pontosan ismerjük a Fidesz kultúrpolitikáját. A minden értelemben vett rendkívül erőszakos, vashengerszerű politikáját. Ha egy színházigazgatót, akár egy frissen választott színházigazgatót el szeretnének lehetetleníteni, mert mondjuk az a ő szívüknek nem kedves, az ő politikai látásmódjukba ez nem illeszkedik, akkor bármilyen eszközzel is ellehetetlenítenék. Szögezzük le, nincs politikai motiváció a két fővárosi fenntartású színház igazgatói pályázatának kiírásában” – mondta a főpolgármester-helyettes. Ezek a vezető pályázatok úgy kerültek kiírásra, ahogy az igazgatók kérték. A Trafó és az Örkény Színház jövőjéről született döntés „nagyon emberi és kötelezően elfogadandó”.

Bősz Anett a színházak gazdaságosságát firtató kérdés kapcsán azt mondta: „még mindig megfizethető árú jegyekkel találkozhatnak a fővárosi fenntartású színházakba betérő nézők”. Az elmúlt négy évben nem volt három olyan hónap, ami „békeidőenek tekinthető” – tekintett vissza a politikus. A kovid válság után az egész világ átcsapott az energiaválságba, ezek ellenére mégis „stabilan biztosítani tudta az intézményrendszeri működést a kulturális szférában a főváros. Amikor ránéztünk a költségvetésre, akkor azt láttuk, hogy a kultúra energiaigénye a főváros teljes energiaigényéhez képest eltörpül, mindössze három százalék. Ilyen feltételek mellett nekünk kötelező feladtunk volt elegendő forrást juttatni és stabilan tartani a működést” – fejtette ki a politikus.

A főpolgármester-helyettes megköszönte a fővárosi társulatoknak és igazgatóknak, hogy az egyre szűkölő térben is stabil működést tudtak megvalósítani. Emiatt ugyan kevesebb volt a bemutatók száma, de amiket ő a bemutatón vagy később látott, azok egytől-egyig színvonalasan sikerültek,.

Az új igazgatókról szakmai bíráló bizottságok fognak dönteni, épp úgy, ahogy az elmúlt időszak is történt. Ezekben pedig nincsenek politikusok. A jövőben is a szakma, a szakszervezet és az érintett társulatok dönthetnek az igazgatói székről – nyomatékosította Bősz Anett.

A jövő gazdasági kilátásairól azt mondta: hisznek benne, hogy meg tudják őrizni a többségüket a fővárosban, „demokrata főpolgármesterrel és helyetteseivel” folytathatják a munkát. És amennyiben ez így lesz, úgy a fővárosi színházak és a komplett intézményrendszer számíthat rá, hogyha szűkös is a büdzsé, akkor is mindig megtalálják majd azokat a megoldásokat, hogy stabilan működhessenek ezek a színházak.

A Trafónál is vezetőváltásra készülünk, mert Barda Beáta nyugdíjba szeretne menni – árulta el a politikus. A fenntartó részéről ez is kötelezően elfogadandó indok. „Nagyon örülünk annak, hogy Barta Beáta vállalj még ezt a posztot a következő év végéig, de itt is tisztán kell látnunk, és ki kell írnunk a pályázatot.” Lesz egy szakmai bíráló bizottság, amely javaslatot tesz az igazgató személyére, ezt követően a közgyűlés fog dönteni róla. „Eddig minden esetben szakmai döntések vezették a főváros kezét, és ezután is ez lesz. Bízunk benne, hogy a pályázatok meghozzák azokat az eredményeket, ami a fővárosi kulturális élet sokszínűségét és rendkívüli magas színvonalát fenn fogják tudni tartani” – zárta gondolatait a városvezető.

Facebook Comments