A haszon a pénztárcáé lett volna, a veszteség az adófizetőké.
Az nem annyira meglepő, hogy a magyar állam kimentette Orbán Viktor pénztárcáját Mészáros Lőrincet egy kudarcos üzleti vállalkozásból: és megveszi (visszaveszi) tőle a visontai Mátrai Hőerőművet. Karácsony előtt napokkal, ráadásul pénteken jelentették be, hátha nem jut el szélesebb közönséghez, hogy már megint a magyar adófizetők állják a klientúra pénzügyi veszteségeit.
Az egyértelmű, hogy miért veszi meg az állam az erőművet, az viszont már kevésbé, hogy milyen megfontolások vezették oda az Orbán-Mészáros műveket, hogy megvásárolja Visontát a német tulajdonosoktól. Bár nem üzleti érzékükről ismertek (a Mészáros cégek üzemi veszteséget termelnek, és állami dotációra szorulnak), annyira hülyék ők se lehettek, hogy nem tudták volna
- a Mátrai Hőerőmű 50 éve épült;
- legutóbb 20 éve újították fel,
- azóta csak amortizálódott,
- súlyosan környezetszennyező,
- az üzemi engedélye még 5 évre szól,
- utána vagy bezárják, és akkor 100 milliárdos nagyságrendű rekultivációs költséggel kell számolni,
- vagy felújítják és korszerűsítik, de akkor meg csak a széndioxid elnyelő berendezés került vagy 200 milliárd forintba.
A dolog tiszta bukónak tűnik, amit így utólag nyilván az állam fizet, de valamilyen profitra nyilván számítottak, mert egyébként nem vette volna meg az Opus a német RWE-EnBW konzorciumtól.
A megfejtés alighanem az, hogy
Orbán magyar és brüsszeli pénzből egy másik erőművet akart oda építeni,
viszont erre az Unió nemet mondott, így már Visontára sem volt szükség. Vissza lehetett adni az államnak, hogy fedezze a veszteségeket. (Erre mondta Orbán a legutóbbi brüsszeli csúcs után, hogy félsikert ért el.)
A történet megértéséhez vissza kell lépni 4-5 évet. A németek azzal a problémával szembesültek, hogy a visontai, lignittüzelésű hőerőmű súlyosan környezetszennyező, az egyre szigordodó szabályozásnak már nem képes megfelelni, az amortizációja előrehaladott, csak egy nagyszabású, és igen drága felújítással lehetne helyrehozni, viszont az engedélyek 2025-ben lejárnak, ezért ez már nem hozná vissza az árát.
A bezárás viszont szintén vinné a pénzt. Kb. 150 milliárdnyi magyar forintba kerülne az erőmű és a külszíni bányák rekultivációja, azaz az eredeti állapot visszaállítása.
A német konzorcium ezért előre akart menekülni. Lehetőséget láttak abban, hogy – bár nem kimondva – Orbán is húzódozik – illetve húzza az időt – Paks2 ügyében, ahol a szerződés 5 évvel ezelőtti aláírásához képest még egy kapavágás sem történt, noha az új atomerőműnek az eredeti tervek szerint 3 éve múlva el kellene (kellett volna) kezdenie az áramszolgáltatást.
A jelenlegi áramárak mellett Paks2 súlyosan veszteséges lenne, viszont Magyarországnak a következő évtizedekben is szüksége lesz villamos áramra. Ezt ugyan meg is lehetne vásárolni a piacon, mint ahogy cipőt, autót és kenyeret se otthon készít magának senki.
A Fidesz-kormány viszont ún. energiaszuverenitásra törekszik, amit alighanem az magyaráz, hogy valamilyen nagyszabású globális gazdaság-politikai válságra készülnek, ami egyfelől már 10 éve várat magára, másfelől meg a jelenlegi katonai-haditechnikai viszonyok között egy saját – az ország területén lévő – hőerőmű se oldaná meg a majdani krízist.
Viszont mivel Orbán ragaszkodik ehhez a víziójához,
a németek kb. 5 évvel ezelőtt prezentáltak neki egy tervet.
Ti. hogy a magyar állammal közösen az RWE építene egy új, tisztaszén-technológián és megújuló forrásokon alapuló hőerőművet. Ez horrorisztikus összegbe, 541 milliárdba forintba kerülne (került volna), de még mindig jelentősen olcsóbb lenne, mint a paksi bővítés: az ottani becsült költségek alig hatoda, a valódi ár kevesebb mint 10 százaléka.
A konstrukció az lett volna, hogy az MVM megveszi az EnBW üzletrészét, amivel felhozza a részesedését 50 százalék körülre, majd az RWE-vel együtt tőkét emelnek, amiből építenek egy teljesen új energiatermelő-komplexumot, ami csak nevében és cégjogilag azonos a jelenlegi erőművel. A német cég és a magyar állam osztozott volna a tőkefektetésen, és risztelték volna hasznot is. (Ráadásul a rekultivációs költségeket is el lehetett volna odázni pár évtizeddel.)
Ezzel meg is lett volna a oldva Magyarország energiaszükségletének jelentős része a következő néhány évtizedre. Még 2-3 ilyen konstrukció, és az egészet le lehetett volna fedni – Pakshoz képest nyolcad-tized áron.
Orbánnak tetszett a terv, de az nem, hogy a németek is benne vannak, és hazaviszik a profit felét. Ezért úgy gondolta, kivásárolja őket, és majd Mészároson keresztül a teljes profit az övé lesz. Mivel ekkora – többszáz milliárd forintos – likvid tőkéje az állami szubvencióra alapozott, üzemi veszteséget termelő Mészáros konzorciumnak nincs, ezért
Orbán abban bízott, hogy Brüsszellel meg lehet finanszíroztatni a projektet.
A nyári uniós csúcson azonban kiderült, az év végén pedig biztossá vált, hogy az EU nem hajlandó pénzt adni egy üzleti vállalkozásnak, még akkor sem, ha abban állami cég is résztulajdonos, mert a szabadkereskedelmi egyesülésként induló (Közös Piac) társulás nem akarja torzítani a versenypiacot.
Ilyen módon biztossá vált, hogy nem lesz új erőműkomplexum Visontán, ezért már nem fűződött érdek Mészáros nevén tartani a céget; nem arról közismertek, hogy az állami költségvetésbe lapátolják a pénzt, hanem inkább teljesen fordítva.
Az Unió legfeljebb arra hajlandó, hogy a szénerőmű felszámolásához, a rekultivációs költségekhez hozzájáruljon, de a magyar államnak így is komoly érvágást okoz majd Visonta felszámolása. Nagyságrendileg kb. annyit, mintha belementek volna németekkel közös projektbe. Csak akkor lenne egy új erőmű, így viszont nincs semmi.
Ne legyen igazam, de a Mészárosnak hasznot termelő, a magyar és az európai adófizetők által finanszírozott hőerőmű-projekt bedőlése alighanem azt jelenti, hogy Orbán ismét Paks felé fordul, és feleleveníti az érdemeben 5 éve jegelt atomerőmű-bővítési tervet.
Mert Magyarországnak 10 év múlva valóban szüksége lesz valamilyen új villamosenergia-forrásra.
- Ez lehetne akár a piac is.
- Meg lehetett volna egy német-magyar erőmű.
- Ha mégiscsak nekilátnak Paksnak, akkor viszont egy orosz-magyar lesz, ami nem mellesleg minimum ötször-tízszer annyiba kerül majd, mint került volna egy környezetbarát mátrai.
És akkor még nem vettük tekintetbe a nukleáris hulladékot és a biztonsági problémákat.
De Mészároséknak ez már mindegy, őket a magyar adófizetők pénzből a gyerekkori jó barát már kimentette egy kudarcos üzleti vállalkozásból. A nyereség az övék lett volna, a veszteség meg majd a miénk lesz.