Hagyó Miklós biztos nem kap glóriát

Hagyó Miklós biztos nem kap glóriát

A legfőbb ügyészhelyettes szájából hangzott el az a mondat, hogy “Hagyó Miklós biztos nem kap glóriát”. Mindezt azok után, hogy a BKV-perben már számolni sem tudjuk az inkompetens, orbánista ügyészség által elkövetett hibákat és következetlenségeket.
20120911-hagyo-miklos-volt-szocialista-fopolgarmesterhelyettes13.jpg

Kedd volt az utolsó nap idén, amikor azonnali kérdésekre válaszoltak az Országgyűlésben. A legfőbb ügyészt az LMP-s Schiffer András kérdezte a BKV-ügy kapcsán.

“A Hagyó-per is lassan glóriát tesz Hagyó Miklós feje fölé, mindezt úgy, hogy az ügyészség Demszky Gábort még csak ki sem hallgatta. Hogyan lehetséges ez?” – kérte számon az ügyészséget Schiffer.

Egyébként még maga Demszky is furcsának találta, hogy csak a Bielek-féle FKF-ügyében kikérdezték, a BKV-ügyben pedig nem:

“Meggyőződésem, hogy az úgynevezett Hagyó-ügy koncepciós ügy, nem volt bűnszövetség, holott a gyanúsítás és a vád erre épült. A “nokiás Hagyónak” nem volt Nokiája, nem volt doboza, ügy sem volt, az egészet a titkosszolgálat találta ki, amit az ügyészség átvett, de a vádiratban ez már nem is szerepel. Az is különös, hogy ebben az ügyben engem még tanúként sem hallgattak meg” – nyilatkozta Demszky még 2014 októberében.

Schiffer kérdésére a legfőbb ügyészhelyettes, Bellovics Ervin azt válaszolta, hogy Hagyó Miklós biztos nem kap glóriát, a volt főpolgármestert pedig azért nem hallgatták ki, mert nem merült fel vele kapcsolatban bűncselekmény.

Ez a válasz már csak azért is vicces, mert jól tudjuk, mit ért az ügyészség az alatt, ha valakivel kapcsolatban viszont “felmerül bűncselekmény”. Az Orbán-rezsim elszámoltatási pereiben a Fidesz politikai érdekeit sértő politikusokat citálták bíróság elé, attól függetlenül, hogy a vád megalapozott volt-e vagy sem.

A BKV-ügyben is számtalan olyan ügyészi bakit tudunk felsorolni, ami nem csak a vád alapjait kérdőjelezi meg, de az ügyészség szakértelmét és/vagy függetlenségét is kétségbe vonja:

  • A vád kizárólag Balogh Zsolt ellentmondó vallomásain alapszik, aki korábban kényszervallatás során mondott terhelő dolgokat Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesre.

  • A nokiás dobozzal kapcsolatban nem vádolták meg vesztegetéssel sem azt a cégvezetőt, akitől a pénz “származott”, sem Balogh-ot, aki a pénzt “átadta”, egyedül csak Hagyót. Holott a magyar jogszabályok szerint vesztegetéssel vádolható az, aki kapja a pénzt, de az is, akitől a pénz származik. Ebből egyértelműen kiderül, hogy megalapozatlanul akarták ráhúzni Hagyóra a vizes lepedőt.

  • Balogh már több éve visszavonta a nokiás dobozos sztorit, az ügyészség viszont csak nemrég ismerte el, hogy nem bizonyítható a vádpont.

  • Ennek ellenére mégis csak az egyik nokiás dobozt vette ki a vádból. (Ha az ügyészség az egyik 15 millióban nem hisz, akkor a másikban miért igen?)

  • Hagyóékat szervezett bűnözéssel is vádolják, annak ellenére, hogy kiderült, a “bűnszervezet” tagjai nem is ismerték egymást az ügy kirobbanása előtt.

  • A vádiratban pontatlanul fogalmazták meg a “vagyoni hátrány” összegét és azt a mai napig változtatgatják, csökkentik.

Ezek csak a legszemetszúróbb ügyészi hibák, amik okkal vetik fel a kérdést: hogy veszi a bátorságot ahhoz az ügyészség, hogy kijelentse: “Hagyó Miklós biztos nem kap glóriát”?

Facebook Comments