A Fudan egyetemmel, a Kínának ajándékba adni tervezett sokszáz milliárdnyi magyar közpénzzel kezdődött. A NEP-lovagoknak és -jobbágyoknak ajándékba adni tervezett várbeli bérlakásokkal folytatódott. Közben gyakorlatilag leállt az oltási program is Magyarországon – a kormány kommunikációs defenzívába szorulni látszott, egy – a közvéleménykutatások többsége szerint – amúgy is kiélezett politikai versenyben
Erre válaszul dobták be az adóvisszatérítéseket, meg a pedofiltörvényt, hogy a demokratikus ellenzéket belekényszerítsék egy racionális-humánus, de igen népszerűtlen politikai pozícióba. Azonban nem vált be a tervük.
- Az ellenzék nem ellenezte a felelőtlen költekezést, a választási költségvetést, a hiány elengedését, az infláciió fokozását. Váratlanul megtette viszont ezt Matolcsy jegybankelnök, aki 180 fokos fordulatot végrehajtva a voluntarista-unortodox gazdaságpolitika zászlóvivőjéből az ortodoxia konok harcosává lett.
- Az ellenzék nem ellenezte a pedofilok különös megbélyegzését sem, mert bár a listázás nem nagyon hatékony eszköz, legyen ez a Fidesz-frakció alkalmazottainak és Szijjártó külügyminisztériuma diplomatáinak problémája.
A terv tehát nem vált, fokozni kellett a nyomást. Az lett a megoldás, hogy a hivatalosan a gyerekek védelméről szóló törvényben megtiltják a “homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítését”. Mintha ezek helytelen, elítélendő, üldözendő tevékenységek lennének általában is, nemcsak az ókori eredetű babonák világában.
A 18 év alattiakat önálló – bár még nem teljes jogú – személyből lefokozták a szülői despotizmus alanyaivá, akinek még arra sincs joguk, hogy eldöntsék, kivel fekszenek le.
A vallási fundamentalizmusra alapozott jogszabály határozottan tetszett volna a Talibánnak és az Iszlám Államnak is – náluk sincs ez másként -, de az Orbán-kormány a célt elérte, a kultúrharc fellángolt. Talán túlságosan is.
Miközben az ellenzék zöme – a Jobbik kivételével – elutasította a melegek diszkriminációját, Nyugat-Európa szintén csaknem egyöntetűen minősítette szabadságkorlátozó, anitiliberális lépésnek.
Von der Leyen bizottsági elnök retorziókat helyezett kilátásba; 13 EU-tagállam (a skandinávok, a Beneluxok, a baltiak, a spanyol, ír, francia, német) követelte a homofób törvény visszavonását. A dolog megmaradhatott volna újságcikkek, külügyminiszteri nyilatkozatok, a magyar nagykövetségek előtti tüntetések szintjén – ha éppen nem most van a foci EB.
De most van, és a magyar válogatott is részt vesz rajta, ami hatalmas – az Orbán-kormány számára nemkívánatos – publicitást adott az ügynek.
A magyar válogatott az első 2 meccsét otthonában játszhatta, most hagyja el először Budapestet. A kormány politikája viszont elérte, hogy Európa – és benne az ellenfél németek – ne egy szimpatikus, lelkes, korlátozott képességeit kimaxoló, szervezett és sokat futó kiscsapatot lássanak benne, hanem a szellemi Sötétség, a vallási-nacionalista szélsőjobboldal reprezentánsként tekintsenek rá.
Mint ahogy egész Magyarországra is, tekintet nélkül arra, hogy például 3 éve Orbán rezsimje több nem, mint igen szavazatot kapott – de azért hatalmon maradt.
Az önrendelkezést csak a maga számára követeli, másoknak még a saját testük felett se adja meg.
A német közélet ezért csaknem egyöntetűen áll ki az elnyomottak mellett (csak az AfD nevű rasszista-szélsőjobboldali párt a kivétel):
- az egész országban szivárványszínű zászlókkal állnak ki a tolerancia mellett, a melegellenességgel szemben;
- 11 ezer szivárványszínű zászlót oszt szét a szurkolóknak az esti meccsen;
- Manuel Neuer, aki a világ legjobb kapusa, már az első 2 mérkőzésen is szivárványszínű csapatkapitányi karszalagot viselt;
- a müncheni középületeket ugyanilyen zászlókkal lobogózzák fel;
- a meccs idejére (nemzeti helyett) szivárványszínű világítást kap frankfurti, a kölni és a berlini Olimpia stadion is.
Orbán Viktornak sikerült egyesíteni szinte egész Németországot a magyar válogatott ellen.
A müncheni Allianz Arénát, ahol a meccset játszák, viszont az UEFA nem engedte szivárványszínűre világítani. (A felső képen egy néhány nappal ezelőtti demonstráció látható.) A hivatalos nyilatkozatok szerint azért, mert az EB-stadionjainak a meccsek idején egységesen kell kinézniük. A nemhivatalos értesülések ellenben arról szólnak, hogy erre az esetre
a magyar válogatott az EB-től való visszalépése is szóba került.
És mit tesz ilyenkor a közismert nacionalista és focirajongó magyar kormányfő? Egy kevéssé elegáns húzással kihagyja a meccset, mert pont olyankor van halaszthatatlan találkozója – jellemző módon az olasz fasisztákkal.
Az természetesen nem lehet tudni, mi lesz a meccsen, mert a futball nehezen kiszámítható. De a várható az, hogy a sokkal labdabiztosabb és a magyarnál is többet futni tudó német csapat simán több góllal nyer, a közönség a tolarencia, a kirekesztés ellen, a szabadság és az egyéni önrendelkezés mellett demonstrál, és az esetleges sokgólos vereséget, valamint a politikai konfliktust rosszul viseli a magyar válogatott szurkolóinak nem kis létszámú szélsőjobboldali tábora (amelyik már az első, a portugálok elleni meccsen is neonáci-melegellenes tevékenységéről híresült el), és erőszakos összetűzésbe keveredik a németekkel és a müncheni rendőrökkel is.
Nagy vereség és neonáci vandalizmus: ez, illetve az ettől való aggodalom a legvalószínűbb magyarázat arra, hogy Orbán miért nem tud eltolni egy nappal vagy pár órával egy tárgyalást, miért hagyja ki a meccset.
Nem ez volna az első alkalom, hogy a magyar miniszterelnök felkorbácsolja az indulatokat, majd elmenekül. 2006. október 23-án például az Astoriánál tartott nagygyűlést, megengedte, hogy saját tábora egyesüljön az erőszakos, rendőrökre támadó szélsőjobboldallal, és részesüljön karhatalom – szintén igen kíméletlen – válaszából.
Miközben ő beült a páncélozott kisbuszába, és hazahajtatott. A politikai hasznot viszont azóta is szüreteli belőle.