Egészen tragikusak a Covid-betegek túlélési esélyei a magyar kórházakban

Egészen tragikusak a Covid-betegek túlélési esélyei a magyar kórházakban

Egészen tragikusak a Covid-betegek túlélési esélyei a magyar kórházakban

Az Orbán-rezsim mindent feltett az adatok eltitkolására, de néha azért ki-kiszivárog valami. Ezúttal Kásler röffentett el 2 olyan számpárt is, ami rámutat arra, katasztrofális állapotok uralkodnak a magyarországi egészségügyben.

A területért is felelős miniszter az InfoRádióban azt mondta, a koronavírus-járvány 4. hulláma alatt 17 ezer beteg került kórházba Coviddal diagnosztizálva, és közülük a múlt hétig 9485-en haltak meg.

Az azóta eltelt szűk egy hétben további 500-an, a járvány áldozatainak száma csaknem átlépte a 40 ezret, de a Kásler által közölt számpár, a 17 ezer hospitalizált – csaknem 9500 halott is azt jelenti, hogy

Magyarországon a Coviddal kórházba kerülők 55%-a meghal.

Ez egészen borzasztó esélyeket jelent: minden második ember lábbak előre, zsákban jön ki a kórházakból nálunk. (Máshol az intenzíves kezelésre szorulók, sőt, a lélegeztetőgépre tettek túlélési aránya is jobb ennél.)

Érdemes ezt összevetni azzal a tavaly tavaszi Kásler-nyilatkozattal, amit a negyediknél is tragikusabb 3. járványhullám idején tett, miszerint a kórházak jól bírták a terhelést, a magyar egészségügy nemhogy nem dőlt össze, de meg se rendült.

Mert mi lett volna, ha még össze is omlik?

Ugyancsak nem árt felidézni, Orbán kormányfőnek azt az ígéretét, mit még 2020 szeptemberében tett, hogy aki megbetegszik, azt mind meggyógyítják.

Mindenki megnyugodhat, mert ha elkapja a betegséget, meg fogjuk gyógyítani.

Ehhez képest a 4. hullám idején, 2021 őszén 55%-os volt a mortalitás. Minden második ember eszerint nem tartozott bele a mindenkibe.

Egy másik számpár, amit Kásler említett, hogy a 4. hullámban kórházba kerültek 40%-a, a lélegeztetőgépen lévők 30%-a volt oltott. Ezek úgyszintén sokkal rosszabb számok, mint amit a világ többi része lát. Valamit nem egészen jól csinálnak Magyarországon.

Kanadában, Ontario állam hivatalos adatai szerint például a kórházba kerültek több mint 80%-a volt oltatlan, az intenzív ellátást kapók körében 90% fölött van ez az adat:

  • Azaz a kórházba kerültek között Ontarióban 17%-os a a vakcináltak aránya, szemben a magyarországi 40%-kal.
  • Az intenzíven lévők között 6%, szemben a magyar 30%-kal.

Innen nézve lenne igazán érdekes azt tudni, hogy az a 40, illetve 30% valójában mivel is volt oltva. De ez az Orbán-rezsim egyik legféltékenyebben őrzött titka.

Valamit Magyarországon nagyon elrontottak, és közben megy a hurráoptimizmus, és a sikerpropaganda a világszínvonalú magyar járványkezelésről, meg hogy a vírust megfékezték, meg hogy az osztrák egészségügy nem bírta a terhelést, a magyar viszont “állta a sarat”.

A sárnak ez az állása eszerint azt jelenti, hogy nálunk minden második ember meghal a kórházban lévők közül.

Facebook Comments