A kormánypropaganda hirdetésben állítja, hogy gázszankciók vannak érvényben Európában

A kormánypropaganda hirdetésben állítja, hogy gázszankciók vannak érvényben Európában

A kormánypropaganda hirdetésben állítja, hogy gázszankciók vannak érvényben Európában

Hazudott volna Orbán, amikor azt ígérte, megvétózza őket?

Az egész kampány célja, hogy áthárítsa a felelősséget azért, mert a Fidesz és Orbán megszegte legfőbb és leginkább húsbavágó választási ígéretét, miszerint nem lesz gázáremelés.

  • Próbálkoztak azzal, hogy azt mondják, máshol (főként Nyugaton) is rossz a helyzet, de ezzel szembemennek Orbán tavalyi állításával, miszerint ott már akkor is nagyon rossz volt, de “mi itt nem fogunk megfagyni a télen”.
  • Nem működik az eredetileg kitalált “háborús infláció” szlogen sem, mert Putyin esetleg zokon venné a hibáztatását, és leállítaná a Magyarországra tartó orosz földgázt – ahogy tette ezt már a balti országok, Bulgária vagy Lengyel- és Németország esetében.
  • Ekkor megalkották a “szankciós infláció” kifejezést, amiért persze “Brüsszel” és az Európai Bizottság a felelős. és nem pedig az Európai Tanácsban az oroszok elleni szankciókat mind megszavazó Orbán.

Továbbá hiányzik a ténybeli alapja is. Vagy legalábbis eddig hiányzott. Mert most az egyik propagandaplatform a videók előtt és közben is megjelenő Youtube-hirdetésben azt állítja,

június 3-án olaj és gáz szankciókat jelentettek be, ezt követően kezdett emelkedésbe a gáz ára, ez okozza a szankciós inflációt.

Képmentés a Youtube-hirdetésből

A hirdetés több ponton is hazudik, de minimum csúsztat:

  • A grafikon mutatja a 80-ról 340-re emelkedő megawattóránkénti gázárat, de a trendvonal a csúcson, augusztus végén megszakad, és már nem látszik, hogy szeptember-októberben ugyanolyan meredek esésbe kezdett, és pillanatnyilag 114 euró/MWh-n áll a földgáz ára a TTF-en.
  • A grafikonon a június 3-át jelző függőleges vonal után egy rövid vízszintes szakasz látszik, ami azt mutatja, a gáz ára nem azonnal kezdett emelkedésbe. A rövid szakasz egész pontosan 11 napot jelent, a TTF-ár ugyanis csak június 14-én lőtt ki, véletlenül éppen akkor, amikor Gazprom – technikai okokra hivatkozva – bejelentette, hogy 80%-kal csökkenti az Északi Áramlaton Németországba juttatott gáz mennyiségét.

De a legfontosabb – és legdirektebb – hazugság természetesen az, hogy tökéletes ellenkezőjét állítják a valóságban történteknek, ugyanis június 3-án

semmi olyasmi nem történt, hogy “gáz szankciók bejelentése”.

Mint ahogy előtte és azóta sem, valamint titokban sem. Az EU nem is tudott volna ilyesmit meglépni, mert a tagállamoknak vétójoguk van, és Orbán jólerőre közölte, hogy nem támogatja az orosz gáz embargóját.

(Az orosz olaj szankcionálását tényleg június 3-án jelentették be, de 1. csak december 5-ei hatállyal, 2. Szlovákia, valamint Cseh- és Magyarország mentességet kapott alóla, 3. az olaj ára nemhogy emelkedni kezdett volna az embargó bejelentése után, de erős csökkenésnek indult.)

A gázra viszont nincs szankció: ami pedig nem történt meg, az nyilván nem is okozhatta az ún. “szankciós inflációt”, ezért olyan egész egyszerűen nem is létezik.

A direkt hazugság még Rogánéknak is kínos lehet, mert megpróbálták eltávolítani a hivatalos résztől, és se a kormány, se a Fidesz, de még valamelyik Kesma-felület se vette a nevére: az egyik propagandistájuk cége futtatja a fake newst. (Hasonlóan ahhoz, hogy “Európa legtöbb országában már nincs áram, olaj és gáz”.)

A Youtube-hirdetés megrendelője az aktualis.hu, amit Orbán újraválasztásának támogatása érdekében hoztak létre, és főként a Facebookon volt aktív. A választás óta viszont hibernálták, kormánypropaganda-tartalmat legutóbb a szavazás előestéjén osztott meg.

Most viszont aktiválták a Youtube-hirdetések számára. A honlapja szerint az aktualis.hu mögött álló cég ügyvezetője Filep Dávid. Aki amúgy a szintén Fidesz-, kormány- és NER-leágazás Megafon tagjaként “A kopasz oszt” néven működik ún. jobboldali véleményvezérként, azaz a kormány fizetett propagandistájaként.

Nem teljesen lehetetlen, hogy ő maga fogalmazta meg az Aktuális a honlapján található krédóját:

A közösségi oldalakon százával jelennek meg minden nap az egymásnak ellentmondó híresztelések.

Ekkora médiazajban nehéz eligazodni, és még nehezebb biztos válaszokat kapni a kérdéseinkre.

Nem csoda, hogy egyre többen érzik úgy, hogy nem jut el hozzájuk a valóság.

Mi, az Aktuálissal segítünk képben maradni!

  A célunk, hogy elmondjuk, mi történik Magyarországon és a nagyvilágban, és azt is, hogy mindez miért fontos.

Okokat és összefüggéseket keresünk az események mögött, a tényekre alapozva.

A fiktív gázszankciók esete azt mutatja, hogy a valóság tényekre alapozott bemutatása nem sikerült tökéletesre. Ellenben vannak alternatív tények az alternatív valóságból.

Egy egész országból próbálnak meg gombát csinálni. Április 3-ika megmutatta, hogy több mint feléből már sikerült is.

Facebook Comments