Szijjártó már úgy emlékszik, Nyugaton sorra haltak meg emberek, de nálunk megmentették őket a keleti vakcinák

Szijjártó már úgy emlékszik, Nyugaton sorra haltak meg emberek, de nálunk megmentették őket a keleti vakcinák

Szijjártó már úgy emlékszik, Nyugaton sorra haltak meg emberek, de nálunk megmentették őket a keleti vakcinák

Az ügy igen jellemző példája annak, miként működik a Orbán-rezsimben a valóság hajlítása.

Szíjjártó az érthetetlen okból Demokratának nevezett hetilapnak adott interjút, ahol okvetetlenkedő kérdésektől nem kellett tartania, állításainak a valósággal való összevetésre nem került sor.

A külügyminiszter a kormány és saját külpolitikai sikereit apologizálta, talán abból a megfontolásból, hogy tedd magad, ha más nem teszi. Mindent kizárólag tökéletes sikerként tudott értékelni (lásd még az orosz magyarázatot, miszerint a különleges művelet az ütemtervnek megfelelően halad). Most csak egy aspektust emelnék ki, nem a legfontosabb, de talán a legjellemzőbbet, az ún. keleti vakcinák ügyét.

Szijjártó ugyanis ezt hozza fel annak indokául, hogy miért is kellett az Orbán-kormánynak ismét egy autoriter ország, ráadásul a háborús agresszor oldalára állnia:

Most ugyanaz a vita ismétlődik meg, ami 2021 első felében a Covid-oltások kapcsán zajlott: mi világosan megmondtuk, hogy egy oltóanyag kiválasztása, azaz ember­életek megmentése nem lehet politikai kérdés, és nem lehet politikai állásfoglalásként értelmezni egy vakcina forrásának eldöntését. Mivel a nyugati vakcinákra várni kellett, mi az hozzáférhető orosz és kínai oltóanyagokhoz nyúltunk, amik a szakemberek szerint ugyanolyan hatékonyak voltak.

A helyzet azonban Szijjártó állításával szemben az, hogy a szakemberek véleményét egyáltalán nem kérték ki. Olyannyira, hogy az OGYÉI helyett külügyminiszteri hatáskörbe került a vakcinaengedélyezés. (Vettek is például Kínából 5 milliót 55 milliárdért, aminek 60%-a a magyar állam nyakán maradt, de legalább a NER-lovagok kaszáltak rajta 5 milliárdot.)

Ha kikérték volna, akkor a szakemberek minden bizonnyal elmondták volna, hogy

  • a Sinopharmnak nevezett kínai vakcina “hatásossága további ellenőrzésre szorul” (OGYÉI),
  • “nagyon alacsony mértékben vagyunk bizonyosak abban, hogy a BBIBP-CorV (Sinopharm-vakcina) hatásos-e a 60 év felettieknél és a krónikus betegeknél” (WHO).

De nem kérték ki. Pedig még maga a gyártó se javasolta beadni az időseknek. Szerb és emirségekbeli vizsgálatok azt mutatták, hogy a kínai vakcina hatásossága még 60 év alatt se éri el a 80%-ot, ami kevesebb, mint az Astra Zenecáé a teljes népességben, az időseket is beleszámolva, és jóval alacsonyabb, mint a Pfizer és a Moderna mRNS-oltóanyagáé. (A másik, a Szputnyik-V nem vett részt semmilyen vizsgálatban, Orosz- és Magyarországon kívül nem kapott sehol engedélyt.)

Végül szakmai nyomásra az Orbán-kormány is kénytelen volt engedni a Sinopharm-károsultak újraoltását. Szijjártó ezzel szemben azt állítja, hogy a gyakorlat őket igazolta:

(A)mikor a fontos ügyekben szembementünk a mainstreammel: végül mindig kiderült, hogy a mi álláspontunk a helyes. (…) (A)mikor mindenki a nyugati vakcinákat várta és sorra haltak meg az emberek, mi elkezdtünk keleti vakcinákkal oltani.

Valóban elkezdtek, de még mennyire elkezdtek. Azt viszont nem említi, mekkora sikerrel. Az emberéletek megmentése ugyanis olyannyira tökéletesen sikerült, hogy

a keleti vakcinákkal való oltás közben nálunk konkrétan a háromszorosára nőtt a halottak száma az előző évihez képest.

2021. január és május között 20 ezer magyar halt meg Covidban, amivel Magyarország átvette a vezetést a népességarányos járványhalálozási világranglistán.

Ezzel szemben a 2021 tavaszán az ütemtervnek megfelelően érkező “nyugati” vakcinákra váró, és csak bevizsgált anyaggal oltó Nyugat-Európa sokkal kisebb Covid-hullámot volt kénytelen elszenvedni.

A Magyarországgal összevethető Ausztriában (a “laboratóriumunkban”) például 3 ezren haltak meg Covidban 2021. január-május között. Svédországban szintén ennyien. A nálunk valamivel nagyobb Belga Királyságban pedig ugyanezen időszakban 4 ezer embert vitt el a járvány.

  • 3-4 ezer áldozat: Nyugaton sorra haltak meg az emberek.
  • 20 ezer halott és letalitási világrekord: ez is bizonyítja, hogy a mi álláspontunk a helyes.

A követett politika helyességére felhozni a tökéletes kudarcot – ez azért már meghaladja a józan felfogóképességet.

A Demokrata amúgy a címlapra is azt a Szijjártótól származó idézetet emelte ki, hogy

Mi egyszerűen ilyenek vagyunk. 

Facebook Comments