A múlt héten írtam a magyar nemzetvezető besült politikai jóslatairól. Ezúttal ezek közül egyre (illetve inkább kettőre) külön is érdemes kitérni. Tekintettel arra, hogy a friss GDP-adatokból kiderül, hogy egy éve csökken a magyar GDP, recesszióban az ország gazdasága.
Miközben Orbán egy éve, Tusnádfürdőn azt vizionálta, hogy
“van egy globális recesszió, lehetséges-e lokális kivétel? S a következő két évre azt tűztük ki célul, hogy Magyarország egy globális válság idején lokális kivétel legyen. Ambiciózus cél!”
Az, és mint az adatokból kitűnik: totál bebukott ez is.
Bő egy éve, ugyanabban a beszédében a Fidesz-elnök azt is elárulta, hogy miként tervezi ezt elérni:
“Fontosnak tartom, hogy a siker érdekében, az új helyzethez igazodóan, különösen nemcsak politikai, hanem gazdasági értelemben is minden fontos szereplővel képesek legyünk új megállapodásokat kötni. Új megállapodást kell kötni az Európai Unióval. Ezek a pénzügyi tárgyalások zajlanak, meg fogunk egyezni. Most szépen, kézen fogva, együtt elmegyünk a falig, megállunk, egymás felé fordulunk, megöleljük egymást, megegyezünk. Egy új megállapodást kell kötni az oroszokkal. Új megállapodást kell kötnie Magyarországnak az oroszokkal, új megállapodást kell kötnie Magyarországnak a kínaiakkal, és aztán egy új megállapodást kell kötni az Egyesült Államokkal is, a republikánusokkal könnyebb lehet, mint a mostani demokratákkal. S ha ezt sikerül megoldanunk, mindenkivel meg tudunk állapodni úgy, ahogy a nemzeti érdekeink megkívánják, akkor vissza tudunk kapaszkodni 2024-ben a régi növekedési és fejlődési pályára.”
Négy megállapodás tehát, de három ezek közül nem jött össze.
1. Nincs új megállapodás az Unióval, pedig Berlinbe is elment érte. A németek azonban hűvösen fogadták, és elutasították az ún. toleranciaajánlatát. Ti. hogy ő eltűri a németeket, cserébe a németek is tolerálják őt. Azaz
feltétlenül és feltételek nélkül küldjék a pénzt, az uniós segélyt, mert különben végünk.
De nem küldték, azóta se küldik. Pedig az eurómilliárdok segítettek volna kiegyensúlyozni az orosz gázár miatt elszállt fizetési mérleget, és elkerülni a forint összeomlását, amit uniós segély hiányában kamatemeléssel, a forró pénzek, a spekulatív tőke bevonásával kellett megoldani.
A brutális kamat viszont – az uniós pénzek hiányával és a putyini gázárral együtt – recessziót okozott.
2. Nem jött össze az új megállapodás az Egyesült Államokkal sem. Mivel Orbán 2024-es célt tűzött ki, tehát mindenképpen a jelenlegi elnökkel és adminisztációjával kellett volna megállapodnia.
Ezen sejthetően a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény újrakötését értette. De ez nem történt meg. Sőt, az USA pár hete vízumkorlátozásokat is életbe léptetett a magyar állampolgárok számára.
A viszony már nem is lehetne rosszabb.
Ennek eredménye a forint gyengülése az utóbbi hetekben: a spekulatív tőke tart egy valutaösszeomlástól, és attól, hogy beragad a pénze.
Az adóegyezmény hiányban továbbá elkezdődött az amerikai működőtőke kivonása Magyarországról, mint kockázatos területről. (Lásd az IBM váci üzemének bezárását.) A gazdaság zsugorodása fokozódni fog.
3. Nem sikerült továbbá új megállapodást kötni Moszkvával sem. Ez nyilvánvalóan a földgázszállítást érinti, és mivel annak volumene elegendő, minden bizonnyal annak árát.
Szijjártó és Orbán 2 éve ugyanis úgy kötött hosszútávú (15 éves) szerződést a Gazprommal, hogy nem kapott semmilyen kedvezményt. (Nem véletlenül titkos a szerződés.)
A Magyarország által fizetett pénz a rotterdami tőzsde áraihoz kötött, ami így meglehetős volatilis. A németek is eszerint fizettek, de volt ársapkájuk 50 euró/MWh körüli értéknél. Számukra Putyin nem tudta emelni az árat, ezért kellett elzárnia az Északi Áramlatot tavaly június 14-én.
Ez természetesen az egekbe emelte a gáz árát a tőzsdén, ami viszont Magyarországnak is meg kellett fizetni, noha ide változatlan mennyiségben jött az orosz gáz.
Két szék között a pad alá: Orbán azt kapta tehát jutalmul, amit Scholz büntetésül.
Bár tavaly nyáron Orbánék kérték az ár csökkentését, ezt Putyin nem adta meg. Kellett neki a magyarok pénze a birodalom visszaállításához. Moszkva csak a halasztott fizetésbe ment bele, azaz idén is fizetjük a tavaly brutálisan elszállt gázárat.
4. Az egyetlen, ami Orbán tavaly vázolt új megállapodásaiból tényleg létrejött, az Pekingben történt. Özönölnek is az akkumulátorgyárak Magyarországra. Ezek papíron majd megdobják majd a GDP-t, de az országnak semmi haszna nem lesz ebből.
- Kevés adót fizetnek, azt is visszakapják állami támogatásban, nem a magyar piacra dolgoznak és nem teremtenek magyar munkahelyeket sem.
- Az állami támogatáson túl rengeteg energiát és vizet igényelnek, továbbá enyhe környezetvédelmi szabályokat, és gyakrolati felmentést még azok betartása alól is.
Orbán gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy Kína vámmentesen bejöjjön az Unióba, és kinyírja az európai akkumulátorpiacot, meg a magyar talajt és levegőt. Ha ezt nem lehet gyarmatosításnak nevezni, akkor semmit sem lehet.
Orbán nagyívű külpolitikai tervei a magyar gazdaság rendbetételére tehát háromnegyedrészt befuccsoltak.
Az uniós pénzek bejövetelében lehet bízni, csak fölösleges. Idei tusnádi beszédében Orbán nem tért ki a megállapodások ügyére, de az uniós pénzeket esélytelennek nevezte. Bagatellizálni igyekezett persze a jelentőségüket, hogy alig évi 800 milliárd forintról van szó, ami “szinte jelentéktelen”.
Most túl azon, hogy kétmilliárd euró sem jelentéktelen, a dolgot Matolcsyval kellene megbeszélnie, mert a MNB háromszor ennyi, több mint 2500 milliárd forintnyi uniós finanszírozási igényt talált csak a jövő évi költségvetésben.
- Az amerikai tőkekivonás majd jövőre és az azt követő években fog fájni igazán.
- A gázért kétszer annyit fizetünk, mint az előző elvtizedben, ami lehetővé tette a II. világháború óta nem látott konjunktúrát.
Maradt tehát, hogy egy energiaszegény és munkaerőhiányos ország – a “vasé és acélé” helyett – a lítium és vendégmunkások országa legyen. Egyúttal totális kínai függőségbe kerüljön.
Orbán gazdaság- és külpolitikája egyaránt teljes csőd.