Hogy kik és hányan nem mentek el a Nacionalista Internacionálé milánói alakuló ülésére a szélsőjobb vezető személyiségei közül, az sokat elárul a mozgalom kilátásairól;
Timmermans szerint félő, hogy Európában újból egymás ellen fordulnak az országok, miután a nacionalisták rájátszanak a félelmekre és gyűlöletet keltenek;
A jogállam megrendülése a külföldi beruházásokat is veszélyezteti...
Nem kell politikai zseninek lenni ahhoz, hogy kiderüljön: kinek az érdeke az LMP külön indulása bármely választáson. Tavaly a Fidesz kétharmadát köszönhettük az állítólagos zöldeknek, most pedig Tarlós újrázásában...
• A populisták számára az egyetlen közös nevező a Brüsszellel szembeni utálat, és Orbán aligha lép ki a saját jószántából a Néppárt jelentette védernyő...
Az Osztrák Szabadságpárt a színfalak mögött arról győzködi a Fideszt és a PiS-t, hogy álljanak át a Salvini-féle EU-ellenes tömbhöz.
A szélsőjobb lába már benn van az EU ajtónyílásában, a nagy néppártok búcsút vehetnek a langymeleg politikai állóvíztől.
Mosonmagyaróvár a fogászati turizmus Mekkája lett.
...
Tegnap elindult a Fidesz EP-választási kampánya a budapesti Bálnában. Az elhangzott beszédek alapján egy echte náci párt kampányrendezvényén járt, aki...
Orbán Viktor szélsőjobbos klisékhez folyamodott, amikor megindította a Fidesz európai korteshadjáratát;
A magyar állásponttal ellentétben Szlovénia nem gondolja, hogy bele kellene ütnie az orrát a szabad sajtó munkájába;
A PiS nem közösködik a populista-nacionalista pártok összefogásán ügyködő olasz...
Azt történt, hogy Bayer Zsolttal egyszer csak szembe jött az utcán Bayer Zsolt, mondott neki egynehány bayerzsóltisat, mire Bayer Zsolt úgy megsértődött – nos, ahogy csak Bayer Zsolt...